Ember az embertelenségben

Egy katona karrierje

A székely köznemesi család sarjaként az egyik legmagasabb katonai tisztig eljutott Nagy Vilmos 1884. május 30-án született az erdélyi Parajdon. Ősei nemesi címüket 1676-ban kapták Apafi Mihály erdélyi fejedelemtől. A neve előtt használt lófő a székely köznemesi eredetre utal, a nagybaczoni nemesi előnév pedig az ősi családi fészekre, Nagybaczonra.

A szászvárosi református gimnázium elvégzése után a katonai pályát választotta hivatásának. Szolgálatát a magyar királyi Honvédségben kezdte, ami - a közös hadsereghez képest - kevésbé kecsegtetett a katonai karrier ígéretével. Mégis, gyorsan kitűnt pályatársai közül, s négy évvel hadnaggyá avatását követően felsőbb iskolába léphetett. 1909-1912 között elvégezte a bécsi Hadiakadémiát, s 1914-től bekerült a vezérkari testületbe. Fiatal tisztként megtapasztalhatta az I. világháború embert próbáló nehézségeit. Harcolt a szerbiai hadműveletekben, majd a kárpátoki kemény téli csatákban. 1915 májusában részese volt a hadtörténelem fényes lapjaira került gorlicei áttörésnek. Ott volt a Volhyniában lezajlott küzdelmekben. 1917-1918-ban a Keleti-Kárpátokban küzdő 16. honvéd gyalogdandár vezérkari főnöke volt. A távozásakor kiadott tiszti parancs méltatta kiemelkedő szaktudását és egyéni példamutatását, s kiérdemelte a Katonai Érdemkeresztet.

Az 1918 őszi összeomlás után is a katonai pályán maradt. Nem politikai meggyőződésből, hiszen a katonákba belenevelték, hogy nem politizálhatnak, s a legtöbben ezt meg is tartották. A Tanácsköztársaság vezetőiben vélte felfedezni azt a politikai erőt, amely felvállalja a szétesőben lévő ország honvédelmét. A későbbi Horthy-kor legtöbb magas rendfokozatú katonai vezetője a Vörös Hadsereg tisztje volt.

Pályafutása az 1920-tól újjászervezett magyar királyi Honvédségben is töretlenül folytatódott. 1934. május 1-én tábornokká nevezték ki. 1937. május 1-én altábornaggyá léptették elő. 1939. február 1-től a Honvédség főparancsnokának gyalogsági szemlélője volt, 1940. május 1-től gyalogsági tábornoki rendfokozatban.

Nagybaczoni Nagy Vilmos tábornok bevonul Marosvásárhelyre, 1940. szeptember 10.

Nevét katonai szakíróként is megismerhették. Részletesen elemezte a szerbiai hadműveleteket, s többkötetes művet írt a Románia elleni hadjáratról. A hadművészet elmélete is foglalkoztatta: írt a gyorsan mozgó csapatok szerepéről. A korszak katonai gondolkodóihoz hasonlóan látta: még egyszer nem kerülhet sor a milliós veszteségeket okozó állásháborúra, s kereste azokat a modern technikán alapuló korszerű harceljárásokat, amelyekkel ez elkerülhető.

Szépen ívelő pályafutásában a II. világháború kezdetben további emelkedést jelentett Az első bécsi döntés után a Kassára bevonuló I. hadtestet Nagy Vilmos vezette. Meghatotta a lakosság fogadtatása. 1940. március 1-én kinevezték az újonnan felállított 1. hadsereg parancsnokává. Ennek élén vett részt a második bécsi döntést követő erdélyi bevonulásban. A kolozsvári IX. hadtest parancsnokaként ő szervezte meg a határok biztosítását, az ideiglenes katonai közigazgatást és a lakosság élelem-ellátását. E munka közben kapta az őt 1941. március 31-i hatállyal nyugállományba helyező parancsot. Katonáinak szeretetét jellemzi, hogy amikor vonata elindult a főváros irányába, a hadtest állománya 10 km hosszúságban állt díszsorfalat, így köszönve el parancsnokától.

1. Egy katona karrierje
2. Végzetes esztendők