Mona Lisa terhesen állt modellt

A kutatók háromdimenziós lézerszkennerekkel végzett vizsgálattal állapították meg, hogy Mona Lisa ruháján egy nagyon finom gézfátyol látható, amit a korban a terhes vagy szoptatós anyák viseltek. Az elmélet mindenesetre nem újdonság: több művészettörténész már korábban is azt sugallta, hogy Gioconda sejtelmes mosolya hasonló állapotára utal.

A vizsgálat arra is fényt derített, hogy a modell hajának egy kis részét kontyba, illetve apró főkötőbe fogták. A festményen több helyen évszázados szennyeződések takarják el a kép hasonló részleteit, így a restaurátorok szerint lehetséges, hogy az aprócska kép az eddig gondoltnál is jelentősebb lehet - írta a New York Times.

Leonardo 1503-1506-ig festette a képet, és a mostani vizsgálat alapján biztosnak tűnik, hogy azt többször is megváltoztatta. A kutatók két évvel ezelőtt állapították meg hogy a kép Lisa Gherardinit, a híres firenzei selyemkereskedő, Francesco del Giocondo feleségét ábrázolja. A festményt Leonardo 1517-ben vitte Franciaországba, és 1804-ben került a Louvre-ba.

1956-ban egy fiatal bolíviai kővel dobta meg Mona Lisa arcát

A mostani lézeres vizsgálat tovább ment, mint a 2004-es infrakamerás vizsgálat: a szkenneléssel előállított nagyfelbontású digitális képen a felszín töredezettsége és fényezettsége ellenére a mélyebb festékrétegek is tisztán kivehetők. A kanadai kutatók a szkennelés során olyan felszíni jellegzetességeket is észrevettek, amit korábban szabad szemmel nem láthattak, így állapították meg, hogy a képet vékony rétegek egymásra festésével készítették el.

A képnek Leonardo az imprimatúra nevű alapozással enyhén sárgás színt adott, majd a kontrasztok létrehozásához fogott hozzá, igen oldott, vöröses színeket alkalmazva. Ezt követően igen gondosan újra kiemelte az árnyékokat, finom vonalkázó, árnyalásos technikával. Ezt újabb, fátyolos hatású imprimatúra réteg követte, amely betakarta és álcázta a formát. Egymást követték a mind finomabb, nagyon oldott ecsetvonások, minden réteget újra elfedett ez a türelmesen felhordott fátyol, s az egész vastagsága nem haladja meg az 1-2 millimétert.

A vizsgálat tehát alátámasztja Jacques Franck francia festő-művészettörténész korábbi elemzéseit, amelyek a fény és az árnyék szinte észrevehetetlen kapcsolódását biztosító festési technikát, ún. mikrofelosztást (sfumato) azonosítottak a képen.