Merénylet Biatorbágynál: 75 éve robbantott Matuska Szilveszter
2006. szeptember 13. 13:15
Nyoma veszett a háborúban
Bécsi pere 1932 júniusában kezdődött, a tárgyaláson elmebeteget játszott, és egy új világvallásról zagyvált, az orvosok azonban épelméjűnek minősítették, és így hat évre ítélték. 1934 novemberében Budapesten is bíróság elé állt, ezúttal huszonkétszeres gyilkossággal vádolták. Itt előadott jelenetei nyomán ismét az elmeszakértők elé került, s bár a politikai felhangok miatt kevésbé vizsgálták, szintén beszámíthatónak találták. November 20-án halálra ítélték, de a bitófa nem fenyegette: az osztrák hatóságok csak úgy adták ki, hogy - mivel Ausztriában nem ismerték a halálbüntetést - az ott adhatónál súlyosabb büntetést nem kaphat.|
Matuska Szilveszter a bíróság előtt |
A biatorbágyi merénylet után bevezetett statárium Matuska letartóztatása után is fennmaradt. Az 1932. júliusában letartóztatott illegális kommunista vezetőket, Sallai Imrét és Fürst Sándort éppen erre hivatkozva állították statáriális bíróság elé, ítélték halálra és végezték ki - a nemzetközi tiltakozás ellenére - 1932. július 28-án.
A hídon október 3-án már újra jártak a vonatok. 1977-ben, a hegyeshalmi vonal villamosításakor a MÁV a viaduktot kivonta a forgalomból, és átadta a nagyközségnek, amely 1996-ra helyreállítatta az ipari műemléknek számító hídpárt, a déli hidat a gyalogosok használhatják. A merényletről több könyv is megjelent, 1959-ben Várkonyi Zoltán, 1983-ban pedig Simó Sándor rendezésében forgattak róla filmet.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Vladár Tamás, Sajtóadatbank)
Támogasd a
szerkesztőségét!

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.

Legfrissebb
Legolvasottabb
- A fények tánca ünnepli a barokk kertművészetet Schloss Hofban tegnap
- Churchill lekerül a brit bankjegyekről tegnap
- Digitálisan egyesítették újra Leonardo da Vinci legnagyobb kéziratát tegnap
- Fenyőgallyakkal világítottak az ősemberek a barlangokban tegnap
- Rekordáron kelt el a nácik által elrabolt szökőkút tegnap
- Kémek, kereskedők, túlélők: nők az amerikai forradalom idején tegnap
- Állambiztonsági forrásokból kutatják az erdélyi magyar értelmiséget tegnap
- Ókori folytonosságról mesél a Nílus-deltában feltárt település tegnap














