Óriásmadarak vadásztak az előemberre
2006. szeptember 4. 13:15
Nemrég sikerült bebizonyítani, hogy ragadozó madarak csőrének és lábának a nyoma látható egy Australopithecus kisgyerek koponyáján.
Korábban
A madarak elől menekültek le a fáról az emberek
Ragadozómadarak által zsákmányolt |
Az amerikai Ohio állam egyetemének professzora és kollégái azonban másként gondolják. Scott McGraw és csapata összehasonlította a ma élő koronás sas zsákmányain keletkezett sérüléseket a Taung gyereknek nevezett előember koponyájával. A következtetés: a csontokon ugyanazok, illetve hasonló bevágások és karmolások láthatók.
A kutatók véleménye szerint ez elegendő bizonyíték arra, hogy a fiatal előember is egy ragadozó madár áldozatává vált. McGraw úgy véli, hogy a sasok nem úgy vadásztak, mint a nagymacskák, gyorsan öltek, és csőrükkel és karmaikkal szétmarcangolták az áldozatukat, aztán egyes darabokat vittek magukkal a fészkükbe. Az antropológus munkája során csaknem 670 csontot vizsgált meg, melyeket 16 sasfészekben találtak. Az eredmény meglepő volt, ugyanis a csontok egyharmada nagyobb, akár 11 kilós majmoktól származott. A szemüregnél és a koponya egyes részein látható lyukak azt mutatják, hogy ezek a madarak csőrükkel képesek a csontot is széttörni, hogy a puha szövethez jussanak.
McGraw szerint ezek a megfigyelések arra engednek következtetni, hogy a nagy ragadozó madarak jelentősen befolyásolhatták az emberszabású majmok evolúcióját, és szerepet játszhattak abban, hogy az ember lejött a fáról - olvasható a Spiegel online-ban.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin
- Különutas politikája miatt romlott meg Tito viszonya Moszkvával
- Bunkerország apafigurája, akit minden bűne ellenére mélyen gyászolt népe
- Minden várakozást felülmúlt a Skála kezdeti sikere
- Gumibottal nyomták el a gyertyák lángját Pozsonyban
- Még rendőrök sem tudták megfékezni a tömeget a Corvin Áruház első megnyitóján
- Elrendelői sem tartották be a magyarországi szesztilalmat
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap