Feltárulhat Zrínyi Miklós lerombolt erőssége
2006. augusztus 28. 13:15
A történeti szakirodalomban korábban évszázados vita alakult ki a Zrínyi-Újvár feltételezett helyével kapcsolatban. Idén nyáron kutatócsoport próbálta meg az egykori erődítést lokalizálni őrtilosi Szent Mihály-hegyen. Az eredményekről Négyesi Lajos őrnagy (ZMNE) tájékoztatta a Múlt-kort.
Korábban
A vár nagy jelentőséggel bír a Zrínyi életműben, hiszen ez az egyetlen épített objektum, ami a költő és hadtudós művei közül a mai Magyarország területén áll. A pontos helyével kapcsolatban csaknem egy évszázados vita alakult ki a történeti szakirodalomban, mivel az 1664-es ostrom után a törökök a várat teljesen lerombolták és az később sem épült újjá. Amikor az utókor figyelme ismét a vár felé irányult, annak maradványai már nem voltak beazonosíthatók. Az előrelépést egy hadmérnöki vázlat hozta meg, mely Esterházy Pál hagyatékából került elő. Ennek alapján Hrenkó Pál térképtörténész beazonosította a vár feltételezett helyét, ahol Vándor László helyszíni kutatásai során késő-középkori cserepeket talált. Ezzel a kérdés nyugvópontra jutott. Bár voltak akik továbbra is vitatták a vár lokalizálását, a közvélemény elfogadta az említett kutatók megállapítását.
A várárok keleti oldala - Nézze meg a leleteket galériánkban! |
Ennek eredményeként elkészült egy régészeti kutatóárok melyben sikerült megtalálni egy korabeli árok nyomát. A talajfúrások tisztázták a rombolás mértékét és az újkori bolygatások nyomait is. Fémkereső műszerrel vizsgálták át a vár árkának keleti 50 méteres szakaszát, valamint egy kb. 1500 négyzetméteres területet ahol az ostrom idején folytatott harc nyomai kerültek elő. A kutatás kézzelfogható eredménye mintegy 150 darab tárgyi lelet volt, nagyobbrészt az 1664-es ostrom idejéből. A kutatás végére sikerült bizonyítani, hogy a Szent Mihály hegy északi részén a török-korban ostrom zajlott le.
Kartácsba kilőtt puskagolyó |
Az eredmények tovább gazdagították Magyar Hadtudományi Társaság Csata- és Hadszíntérkutató Szakosztályának tudományos munkáját. A szervezet a történeti források és topográfiai adatok alapján előbb a helyszín pontos (méteres) beazonosítását és az egykori esemény nyomainak felkutatását, majd a jelenségek rögzítését és értékelését, végül az eredmények összevetését végzi el a történeti adatokkal. Az elmúlt években több, 1849-es, első és második világháborús hadszíntér kutatását végezték el.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


rendszerváltás
- Lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke volt Antall József
- Tömeges határátlépéssel zárult az 1989-ben megrendezett páneurópai piknik
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- A csata, ahol Napóleon hadvezéri képességei megrendültek tegnap
- A berlini fal leomlása: a kommunizmus bukása tegnap
- Fukusima árnyékában: A természet ereje és az emberi hiba közös hatása tegnap
- A nagy szökés igaz története tegnap
- Nabta Playa, az egyiptomi megalitikus emlékmű, mely régebbi, mint a Stonehenge tegnap
- Történelemformáló szenzáció: az egyiptomi piramisok alatt egy komplett várost találhattak a tudósok tegnap
- Loch szigete ritka középkori crannog - most feltátrják tegnap
- Hatalmas nekropoliszra bukkantak a Cerberus sír közelében tegnap