2019. tél: Fagyos téli ütközetek

Meghal id. Latabár Árpád színész

2004. szeptember 13. 12:06

Miskolcon született 1878. szeptember 19-én. Apja Latabár Endre színész, színigazgató volt, a legnevesebb magyar színészdinasztia első tagja. Árpád már gyermekkorában fellépett Feld Zsigmond gyermekszínházában. Felnőve statisztált az Operettszínházban, majd beiratkozott a Színiakadémiára, tanulmányait azonban nem fejezte be. Színészként 1896-ban Szolnokon debütált a Boszorkányvár című operettben. Csak a kezdet volt könnyű: keserves, nélkülözésekkel teli évek következtek. Többnyire nem volt szerződése, de egy-egy színtársulatnál fellépett. Szerepelt Egerben, Aradon, Krecsányi Ignác, majd Kövessy Károly társulatánál, 1910-ben pedig Budapestre szerződtette Beöthy László a Király színházhoz. Első szerepét a Balkáni hercegnő című operettben kapta. Az intézménynek egy év megszakítással 1934-ig volt tagja, közben fellépett a Magyar Színházban, a Népoperában, a Blaha Lujza Színházban, a Royal Orfeumban. A háború előtt az Erzsébetvárosi Színház, 1942-1948-ig az Operettszínház tagja volt, és szerepelt az Új Színházban is. Latabár a közönség kedvence volt, legfőbb erőssége vaskos humora, vidám légkört teremtő kedélyessége volt. Hatalmas termetű, mázsás súlyú ember lévén hitelesen alakított pajzán urakat, szoknyakergető, öregedő lumpokat, szeretetreméltó, link figurákat, azaz ideális buffókomikus volt. Latabár Árpád legnagyobb sikereit állandó partnerével, Rátkai Mártonnal aratta. Az apró termetű Rátkai mellett Latabár méginkább behemótnak látszott, imádta őket a közönség. Mindketten tudták a titkot: nagy színházi élményt csak úgy adhatnak, ha kölcsönösen segítik egymást. Az Operettszínházban számos alkalommal fellépett két fiával, Árpáddal és Kálmánnal, - a közönség nagy tetszéssel fogadta, hogy egyszerre három Latabár van a színpadon. Jelentősebb szerepei: Csörsz (Zeller: A madarász), Kerekes Ferkó (Kálmán: A csárdáskirálynő), Populescu herceg (Kálmán: Marica grófnő), Nagyherceg (Jacobi: Sybill). Néhány filmben is játszott. Budapesten érte a halál. Fiai, ifjabb Árpád, a hosszú Latyi, és Kálmán, a kis Latyi nevének nem csak méltó folytatói lettek, hanem apjuknál sokkal sikeresebb pályát futottak be, főképp Kálmán, az idősebbik fiú. Unokája, és egyik dédunokája is a színi pályát választotta, a többi Latabár-gyerek azonban már hűtlen lett Tháliához.

2019. tél: Fagyos téli ütközetek
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!