Meghal Anthony Quinn amerikai filmszínész
2004. szeptember 13. 12:06
Édesapja ír, édesanyja azték származású volt, és mindketten részt vettek Pancho Villa csapatának diktatúraellenes forradalmában. Ezért 1910-ben menekülniük kellett Mexikóból és az Egyesült Államokban találtak új otthonra. Fiatalon képzőművészeti és színi tanulmányokat folytatott, s pályáját színpadi színészként kezdte, majd 1936-ban hollywoodi meghívást kapott. Kezdetben főként kalandfilmekben, westernekben lépett fel. 1952-ben a Viva Zapata egyik mellékszereplőjeként tűnt fel, ezért az alakításáért kapta első Oscar-díját. Igazán nagy sikerét Fellini: Országúton című filmjének Zampanójaként aratta. Ezután egymást érték világhírű alakításai: A párizsi Notre Dame Quasimodójaként, a Zorba, a görög címszereplőjeként, Attila hun vezérként, A nap szerelmese című film Gauguinjeként. Ezért az 1956-ban készült filmért kapta a második Oscar-díjat. Kiváló jellemábrázoló képességét, drámai tehetségét bizonyította az Acélkaraván, Az utolsó emberig, a Buffalo Bill, az Arábiai Lawrence, a Barabás, a Szingapúri táncosnő, A kalóz című alkotásokban nyújtott alakításaival, illetve több játékfilm rendezésével. Összesen több mint 300 filmben játszott. Négy házasságot kötött és 13 gyermeke született.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Befejeződött az ókori keresztény síremlékeket érintő fejlesztés Pécsen 14:19
- Meghalt Henry Kissinger egykori amerikai külügyminiszter 09:48
- Idegenbe szakadt színészeink – már kapható a Múlt-kor téli száma 09:36
- Viszálykodással töltötte uralkodását Imre királyunk 09:05
- Női ruhában kellett menekülnie az alkirálynak a lengyel nemzeti felkelők elől tegnap
- 10 érdekesség a burgonyáról tegnap
- 250 év „legjei” a BÁV történetéből tegnap
- Hétköznapi örömök és bajok töltötték ki a császári pár házasságát tegnap