2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Megszületett Prielle Kornélia színésznő

2004. szeptember 13. 12:06

Priel Antónia néven látta meg a napvilágot Máramarosszigeten. 1841 nyarán Szatmáron lépett először színpadra. Pályájának kezdetén különböző vidéki és pesti társulatok tagja volt. 1859-ben a pesti Nemzeti Színházhoz került, amelynek haláláig tagja maradt. Legjobb szerepei a könnyed francia társalgási drámák finom asszonyalakjai voltak. Természetes és egyszerű játékmodora erősen hozzájárult sikereihez. Feljegyezték, hogy fiatal éveiben Debrecenben annyira megbabonázta Petőfi Sándort, hogy a költő gondolkodás nélkül az oltár elé akarta vezetni. A sors azonban megakadályozta őt ebben. A sorsot két pap személyesítette meg, akik az azonnali esketésre nem voltak hajlandók, kissé elhamarkodottnak tartották. Ez annyira feldühítette Petőfit, hogy azonnal elhagyta a cívis várost, mátkáját is maga után hagyva. Prielle Kornélia 1848-ban színész kollégájához, Szerdahelyi Kálmánhoz ment feleségül, akitől hamar elvált, s 1849-ben Hidassy Elek földbirtokos, huszárkapitány felesége lett, majd újból Szerdahelyi házastársa lett. 1881-ben a Nemzeti Színház első örökös tagjává választották. A színház 1892-i bécsi vendégszereplésekor nagy sikert aratott A nagymamában, amelyet Csiky Gergely az ő számára írt. Két hónappal halála (1906. február 25.) előtt, már elborult elmével, negyedszer is férjhez ment, az akkor 33 éves Rozsnyay Kálmán íróhoz.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár