Meghal VII. (Szent) Gergely pápa
2004. szeptember 13. 12:06
A szegény sorból származó Hildebrand 1020 és 1025 között született. Tanulmányait Rómában kezdte az Aventinus dombon álló Santa Maria kolostorban. Az Örök Városban lépett be a bencés rendbe. Sokat köszönhetett IX. Leó pápának, aki bíborossá emelte, és a pápai birtokok kezelőjévé tette. Sokat tett az egyházfegyelmi problémák megoldásáért. Felvette a kapcsolatot a normannokkal, hogy velük sikerüljön ellensúlyozni a nemesség és a Német-római Császárság egyre növekvő hatalmát.
1073. április 22-én választották pápává. Uralkodása alatt az univerzális egyház koncepciójának megvalósításáért küzdött, példát mutatva az egyház megújulásáért vívott évszázados harcokban. Saját korában nem aratott tartós sikert, és száműzetésben kellett meghalnia, de a római egyház erkölcsi befolyását napjainkig sok tekintetben a Gergely által adott irányításnak köszönheti. Vasszigorral próbált fellépni az egyházi méltóságok adásvétele (simónia), a laikus invesztitúra (világi személyek egyházi hivatalokba való beiktatása) ellen és a papi nőtlenség (cölibátus) érdekében. Leghevesebben a német császári hatalommal szemben akarta érvényesíteni a pápai szék tekintélyét. Ebből indult ki az ún. invesztitúra-harc, amelyben Gergely az ellenszegülő IV. Henrik királyt kiátkozta, és 1076-ban Canossa várában vezeklésre bírta.
A megyezés azonban nem zárta le a konfliktusokat. Henrik a második kiátkozás után III. Kelemen személyében ellenpápát választott. A császár Róma elfoglalására indult, Gergely bezárkózott az Angyalvárba és a normannokhoz fordult segítségért. A pápát támogatók azonban kifosztották a várost, így a pápa népszerűsége a mélypontra zuhant. Gergely kénytelen volt elhagyni a várost, és nem sokkal ezután Salerno-ban érte a halál. VII. Gergelyt 1606-ban V. Pál pápa avatta szentté.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap