130 éve született Bárány Róbert

Százharminc éve, 1876. április 22-én született Bécsben Bárány Róbert (Robert Bárány) magyar-osztrák származású Nobel-díjas fiziológus, orvos.

Az emberi fül kutatója

Édesapja Bárány Ignác banktisztviselő, édesanyja, Maria Hock egy ismert prágai tudós lánya volt, az ő intellektuális befolyása határozta meg a családi légkört. Róbert - hat gyermek közül a legidősebb - már Bécsben született, nem bizonyos, de valószínű, hogy értett magyarul is. Kiskorában csont-tuberkulózis támadta meg, így térdei élete végéig merevek maradtak, mindez azonban nem akadályozta meg abban, hogy teniszezzen, túrázzon.

Iskolái során mindvégig kiváló tanuló volt, 1900-ban szerzett szülővárosában orvosi diplomát, majd különböző német klinikákon folytatott belgyógyászati és pszichiátriai tanulmányokat. 1905-től a bécsi egyetem fülészeti klinikáján dolgozott, 1909-től docensként. Az emberi fül működését Bárány előtt jobbára csak állatkísérletek nyomán, elméletileg vizsgálták. Bárány volt az, aki emberekre is kidolgozta a vesztibuláris funkciók vizsgálati módszereit, amelyeket "Az ívjárat-apparátus élettana és kórtana emberben" című művében foglalt össze.

Bárány figyelmét egy egyszerű gyakorlati észlelés terelte a belső fül egyensúlyrendszerére. Feltűnt neki, hogy azok a páciensek, akin vizsgálat előtt fülmosást végzett, gyakran elszédültek - méghozzá csak akkor, ha a víz túl hideg avagy túl meleg volt. (Ennek az a magyarázata, hogy a belső fül ívjárataiban keringő folyadék hőmérséklete 37 fok, és ha a hőmérséklet változik, más és más ívjáratba vándorol, ami szédülést okoz.)

Bárány azt is felismerte, hogy a belső fül vesztibuláris apparátusának zavarai kóros körülmények között olyan kísérő tünetekkel járnak, mint a szemgolyók valamely irányú oda-vissza csapó mozgása (nystagmus). A jelenség egy élettani reflexmechanizmusnak felel meg, és Bárány-féle kalorikus reakciónak nevezik, hiánya pedig kóros jellegű. E reflex vizsgálata a Bárány-féle félremutatási kísérletek kiváltásával alkalmasnak bizonyult a kisagyvelő, mint a mozgási műveltek központja daganatos vagy tályogos gócainak kimutatására.

Háború és Nobel-díj

Már elismert és többszörösen kitüntetett tudós, magántanár volt, amikor 1914-ben kitört az első világháború. Bárány testi fogyatékossága dacára önként jelentkezett katonai szolgálatra (ebben az a remény is vezette, hogy a gyakorlatban próbálhatja ki az agysérülések kezelésére kidolgozott sebészi módszerét). Przemysl várába került, amelyet hosszas ostrom után bevettek az oroszok, Bárány pedig hadifogságba esett. Itt érte a hír, hogy 1915-ben Stockholmban neki ítélték az 1914. évi fiziológiai avagy orvostudományi Nobel-díjat "a vesztibuláris apparátus (egyensúlyszerv) fiziológiájával és kórtanával kapcsolatos munkásságáért". Bárány a fogságban különleges elbánásban részesült, Kazanyban folytathatta elméleti kutatásait.

Svéd közvetítéssel 1916-ban kiszabadult, s megtarthatta Nobel-előadását. Miután a bécsi egyetem nem tartott igényt szolgálataira, elfogadta az uppsalai egyetem meghívását és itt tanított 1936. április 8-án bekövetkezett haláláig. Új hazájában sikeresen illeszkedett be, humanistaként, pacifistaként és emberbarátként is nagy tiszteletet vívott ki. 1925-ben műtéti eljárást javasolt az idült homloküreg-gyulladás gyógyítására, ezért elnyerte a Svéd Orvostársaság jubileumi érmét.

Bárány főként elméleti ember volt, olykor túlságosan is, a kísérleti eredmények ellenére ragaszkodott teóriáihoz. Ezeket az álmatlanságban szenvedő Bárány éjszaka dolgozta ki, sokszor hajnalig spekulált ágyában fekve. Tudományos közleményeit (összesen 184-et publikált) sok kritika érte, többször keveredett elsőbbségi vitába is, de ezek az ő javára dőltek el. A csendes, zárkózott tudós boldogan élt feleségével, aki két gyermekkel ajándékozta meg. Bár magyar származása vitathatatlan és magyar Nobel-díjasként tartjuk számon, ő magát osztráknak vallotta.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma)