Emlékművet építenek egy hegy belsejében
2006. február 7. 10:55
Eduardo Chillida spanyol szobrász 2002-ben anélkül halt meg, hogy tudta volna: nagy álma megvalósulhat. A Kanári-szigetekhez tartozó Fuerteventurán magasodó Tindaya-hegy belsejében tervezett monumentális emlékművét a szigetek kormánya alapos geotechnikai vizsgálatok alapján felépíthetőnek tekinti.
Korábban
A vizsgálatok azonban kimutatták, hogy a szikla jó állapotban van, elbírja, hogy a belsejében kialakítsanak egy minden oldalán 50 méteres kocka alakú teret. Megépítésével minden helyi parlamenti párt egyetért. Az építési terv idén nyárra készen lesz, de maga a mű várhatóan csak 2010-re fog állni, mert maga az építkezés is 4 évet vesz igénybe. A belső térnek lesz egy nagy bejárata nyugaton, rálátással a tengerre. Világítást kap még két, a bejárattal szembeni függőleges nyílásból. Óriási munka lesz, mert a hegy tetejét is meg kell erősíteni beinjekciózással, fém-veretekkel és láthatatlan horgonyokkal.
Előzetes számítások szerint az egész mű 40-50 millió euróba (10-12,5 milliárd forint) fog kerülni.
(Múlt-kor/Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult 15:05
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat 15:05
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről 14:20
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap