2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

130 éve halt meg Deák Ferenc

2006. január 30. 10:30

A haza bölcse mesteri taktikus volt

Than Mór: Deák portréja,
1870

1854-től Pesten, a Vendéglő az Angol Királynéhoz címzett szállóban lakott, itt találkozott híveivel. Kivárási taktikája eredményt hozott: Ausztria katonai megroppanása, a Bach-rendszer kudarca nyomán eljött az aktív ellenállás ideje. 1861 elején Deák részt vett a király által összehívott Országbírói Értekezleten; az áprilisi országgyűlésen, mint a Felirati Párt vezére az 1848-as törvények helyreállítását követelte. Pártjával elfogadta Ferenc József uralkodását, ezért feliratban tájékoztatta őt az országgyűlés álláspontjáról, szemben a Határozati Párttal. A feliratot visszautasították, az országgyűlést feloszlatták.

Deák ezután is ragaszkodott 1848-hoz, de felismerte: csak a kiegyezés a járható út. Ennek adott hangot a Pesti Naplóban 1865. április 16-án (név nélkül) megjelent Húsvéti cikkében, a birodalmi és magyar érdekek egyeztetésének szükségességét hangsúlyozva s feladva a perszonáluniós terveket. Így írt: "Készek leszünk mindenkor törvény szabta úton saját törvényeinket a birodalom szilárd fennállhatásának biztonságával összhangzásba hozni". A cikk szerzősége hamar ismertté vált, a bécsi udvar megegyezési készségét a porosz háborúban a königgrätzi vereség is növelte.

Magyar részről Deák vezette az 1867-es kiegyezéshez vezető tárgyalásokat, a kiegyezés Magyarország belső önkormányzatát a külügy, a hadügy, és ezek fedezését szolgáló pénzügyek közössége mellett rögzítette, e terheket 70:30 arányban viselte a két ország. Deákot ekkor kezdték a haza bölcsének nevezni. A nevét viselő párt vezetője lett az 1865-68-as országgyűlésen, de kormánymegbízatást nem vállalt. Állam és egyház szétválasztását, a polgári házasságkötést szorgalmazta, utolsó beszédét is egyházpolitikai kérdésekről tartotta.

Számos író, költő, így Arany János, Kemény Zsigmond és Gyulai Pál volt a barátja, ők alkották az ún. irodalmi Deák-pártot. Nem alapított családot, Vörösmarty árváit fogadta gyermekeivé. 73 évesen, 1876. január 28-án halt meg Budapesten.

Deák koncepciózus reformer, mesteri taktikus volt, puritán és szerény. Alig voltak személyes ambíciói, politikusi pályáján erkölcsi értékek mozgatták. Kemény vitapartnerként ismerték, aki nem feledte a helyes arányokat. Elítélte a fanatizmust, kiegyensúlyozottan, higgadtan politizált, végsőkig ragaszkodott az alkotmányossághoz, s védte a nemzet érdekeit. Kényelmes ember volt, de jogi-politikai kérdésekben nem kímélte magát.

(Múlt-kor/Panoráma, Sajtóadatbank)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár