Visszaadják az oroszok a sárospataki köteteket
2006. január 25. 13:00
Az orosz alsóház pénteken végleg jóváhagyta a sárospataki református kollégium könyvtárából származó kötetek visszaadását.
Korábban
A 450 tagú duma 345 szavazattal 53 ellenében, tartózkodás nélkül szavazta meg harmadik olvasatban is az 1945-ben a Szovjetunióba vitt könyvritkaságok, köztük ősnyomtatványok visszaadásáról szóló törvénytervezetet. A törvény még a felsőház áldására szorul, majd Vlagyimir Putyin elnök aláírásával léphet hatályba. A Nyizsnyij Novgorod-i Lenin Könyvtár már minden előkészületet megtett a kötetek visszaszállítására, hogy az Putyin február végén - március elején esedékes magyarországi látogatására megvalósulhasson.
1992-ben Jelcin hozott néhány könyvet |
A sárospataki kötetek visszaadása másfél évtizede húzódott, s a kapcsolatok jelképes jelentőségű kérdésévé vált, bár az egyházi javak visszaadását a többszöri átszerkesztés után 2000-ben hatályba lépett orosz restitúciós törvény is előirányozta.
A pénteken megszavazott változatban nem szerepel a kötetek száma. Az első olvasatban, július elején elfogadott szöveg 134 kötet visszaadásáról szólt. A Lenin Könyvtárban azóta még egy kötetet megleltek és besoroltak a hazakerülők közé. Dienes Dénes sárospataki könyvtárigazgató szerint magyar szakemberek az 1990-es években 146 kötetet azonosítottak Nyizsnyij Novgorodban.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap