7 végzetes pillanat

Marshall, George C.

2006. január 3. 23:19

George C. Marshall 1880. december 31-én született. Családja mindkét ágán a 17. században érkezett telepesektől származott,szénkereskedő apja azonban már anyagi nehézségekkel küszködött, amikor ifjabb fia megkezdte katonai tanulmányait. Azok elvégzése után azonnal megnősült, majd másfél évig a Fülöp-szigeteken szolgált. Már ekkor megmutatkoztak azon tulajdonságai, amelyek később a legmagasabb posztokra emelték: a szigorú önfegyelem, a tudásvágy és a vezetési képesség. Önbizalmat sugárzott, és bár alapjában véve heves természetű volt, hidegnek és zárkózottnak tűnt.
Gyorsan emelkedett a ranglétrán, az első világháború kitörésekor már a vezérkarban szolgált. 1917-ben az első hadosztállyal érkezett Európába, 1918-ban részt vett a Meuse-Argonne offenzíva terveinek kidolgozásában. 1919-től öt évig Pershing tábornok szárnysegédje volt, majd Kínába küldték, 1927-től 1933-ig a gyalogsági akadémián oktatott. Itteni ténykedésével jelentősen hatást gyakorolt az amerikai katonai doktrínára és számos olyan tisztre, akik a második világháborúban felelősségteljes posztot töltöttek be.
1939. szeptember 1-jén, éppen a második világháború kitörésének napján nevezte ki Roosevelt elnök az amerikai hadsereg vezérkari főnökének. A következő hat évben gyakorlatilag újjászervezet a szárazföldi erőket, ő irányította az egységek felállítását, a csapatok kiképzését, a haditermelés és az ellátás megszervezését, a parancsnoki kar megújítását. Amikor hivatalba lépett, az amerikai hadsereg létszáma 200 ezer fő volt, a háború végén több mint nyolcmillió kiválóan kiképzett és felszerelt katona, a világ legnagyobb hadserege állt fegyverben. Elődeivel ellentétben nagy súlyt helyezett a légierőre, de komoly vitái támadtak a haditengerészettel a tekintetben, hogy Németország vagy Japán legyőzése a fontosabb-e. (Kritikusai szerint a csendes-óceáni hadszíntéren a harcok elhúzódásáért ő volt a felelős.)
Marshall állítólag mélységesen csalódott volt, amiért nem ő vezette a normandiai partra szállást, Roosevelt elnök csak nehezen tudta meggyőzni, hogy jobban szükség van rá vezérkari főnökként. Churchill brit miniszterelnök később azt mondta, Marshall volt `a győzelem szervezője`. A háború befejeztével, 1945 novemberében lemondott tisztségéről, pedig ekkor már ötcsillagos tábornok volt (Amerikában az első), rangban megelőzte Eisenhowert és MacArthurt is. Azonban csak katonai karrierje ért véget, a közszolgálattól nem vonult vissza. A diplomáciában nem járatlan Marshallt (aki részt vett a casablancai, teheráni, jaltai és potsdami konferencián is) Truman elnök különmegbízottként Kínába küldte, hogy közvetítsen a polgárháborús felek között. Bár küldetése kudarcba fulladt, 1947. januárjában az elnök őt nevezte ki az Egyesült Államok külügyminiszterévé.
Marshall 1947. június 5-én mondta el beszédét a Harvard Egyetemen, amelyben javaslatot tett egy Európai Újjászületési Program (későbbi közkeletű nevén a
Marshall-terv) megvalósítására. Ennek terveit lényegében Avarell Harriman, Dean Acheson és George Kendall dolgozta ki, de szükségük volt egy mindenki által ismert és tisztelt névre - ez lett Marshall. A cél a háborúban tönkrement európai gazdaságok támogatása, megsegítése, egyszersmind piacok kiépítése és a szovjet befolyás visszaszorítása volt. Marshall beszéde nem tett politikai megkülönböztetést az egyes európai államok között, ám az 1947. június végén Párizsban kezdett tárgyalásokat a Szovjetunió megszakította, mondván: a Marshall-terv a nemzeti szuverenitás korlátozását jelenti és a gazdasági függetlenség megszűnéséhez vezet. A kelet- és közép-európai országok - köztük Magyarország is - szovjet nyomásra szintén visszautasították a segélyt, így a tervet csak 16 nyugat-európai állam fogadta el. A Marshall-terv keretében 13,3 milliárd akkori dollárt adtak Európának, ez ma 100 milliárd dollárnál is több lenne. Ennek 90 százaléka segély volt, és csak 10 százalék kölcsön. A segítségnek köszönhetően a háborús károkat teljesen felszámolták, öt év múlva a termelés elérte a békeidőkét, 1953-tól a nyugat-európai országok fejlődési szintje már meg is haladta az amerikait.
George C. Marshall 1948-ban az év embere lett a Time magazinban, 1953-ban pedig megkapta a Nobel-békedíjat. A tábornok 1949-ben lemondott a külügyminiszteri tisztségről és elvállalta az amerikai vöröskereszt elnökségét. 1950-ben védelmi miniszternek nevezték ki, de 1951-ben a kommunistafaló McCarthy szenátor őt ostorozó és árulónak nevező beszéde után a kiábrándult Marshall végleg visszavonult a politikától. Ezután már csak a híres emberektől elvárt ceremoniális kötelezettségeit teljesítette; 1959. október 16-án halt meg Washingtonban.
2018. tél: 7 végzetes pillanat
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!