Megszületett Alfred Einstein
2004. szeptember 13. 12:06
Albert Einstein - állítólagos - unokatestvére, kora legtekintélyesebb zenekritikusainak egyike Münchenben született. Jogi pályára készült, de zeneszeretete miatt hamar pályát módosított, és Münchenben zenetörténeti tanulmányokat folytatott. 1918-ban az ő szerkesztésében jelent meg a Zeitschrift für Musikwissenschaft című zenetudományi folyóirat, valamivel később a Münchner Post, 1927-től pedig a Berliner Tageblatt zenekritikusa lett. Hitler hatalomra jutása után elhagyta Németországot, s 1939-ben az Egyesült Államokban telepedett le. Zenetörténészi munkássága mellett különböző egyetemeken oktatott, aprólékos kutatómunkája, műelemzései mellett zenetörténeti ismeretterjesztő műveket is írt. Szemléletmódja kritikusként is történészi maradt, fel tudta mérni a modern és a tényleges haladás közötti különbséget. Tudományos működését hatalmas kultúra, széles látókörű alaposság, nagyvonalúság jellemezte. Különösen a német és az olasz zene történetének kutatásával foglalkozott. A kaliforniai El Cerrito-ban halt meg 1952. február 13-án.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.