Habsburg-dinasztia
2005. október 4. 17:46
Figyes és Miksa
V. Frigyest, a belső-ausztriai ág kimagasló alakját 1440-ben német királlyá választották, 1452-ben pedig III. Frigyes néven német-római császárrá koronázták. Ő volt az utolsó császár, akit Rómában koronáztak meg. Minthogy a Habsburgok megszerezték a Nyugat legmagasabb világi címét, szólni kell néhány szót a dinasztiában meghonosodott különféle rangokról. A császári cím ebben az időben alig jelentett többet a német királyságnál, a német királyokat pedig - a magyar és a cseh királyokhoz hasonlóan - választották. Az, hogy III. Frigyes 1493-ban bekövetkezett halálától VI. Károly 1711-es trónra lépéséig folyamatosan a Habsburgok viselték a császári címet, elsősorban a család örökös tartományainak tudható be, amelyek összességükben elég nagyok és elég gazdagok voltak ahhoz, hogy a dinasztia ráerőltesse jelöltjeit a többi választófejedelemre (maguknak, a Habsburgoknak csak bajor királyi minőségükben volt szavazatuk).
Frigyes uralkodása alatt nem sok jel mutatott arra, hogy utódai oly hosszú ideig megőrzik a császári trónt. Utószülött László 1457-ben bekövetkezett halála után csaknem hetven évre elvesztették a magyar és a cseh királyságot, 1474-ben végleg lemondtak a gyakorlatilag 1315 óta független svájci területeikről, és Frigyes ausztriai uralma is ingatag volt: hatalmát nemcsak a magyar támadások fenyegették, hanem a Habsburg-házon belüli széthúzás is. Frigyes császár azonban - akinek egyik első intézkedése az volt, hogy 1453-ban felruházta a Habsburgokat az `Ausztria főhercege` cím viselésének kizárólagos jogával (ezt először IV Rudolf követelte 1358-59-ben) - világhatalommá akarta tenni a dinasztiát. Az A. E. I. O. U. rövidítést, amelyet a császár időnként használt, kétféleképpen is szokás értelmezni: Austriae est imperare orbi universo (Ausztriát arra teremtették, hogy uralkodjék a Földkerekségesen) vagy Alles Erdreich ist Österreich untertan (A világ minden országa Ausztria alattvalója). Frigyes sokáig élt, így még megérhette, hogy fia, Miksa megkötötte Európa történelmének legnagyobb fontosságú házasságát (lásd később). Három évvel a halála előtt, 1490-ben azt is láthatta, hogy Tiroli Zsigmond Miksa javára lemondott birtokairól, s így egyesülhettek az osztrák örökös tartományok.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap