Lajos, IX. Szent (Capet-ház)
2005. szeptember 24. 15:48
Kudarc Egyiptomban
Miután Lajos győzelmet aratott az angolok felett, Pontoise-lés-Noyonban súlyos maláriát kapott. Ekkor, 1244 decemberében határozta el, hogy a keresztet magára öltve a Szentföld felszabadítására indul, annak ellenére, hogy környezete és a főurak egyáltalán nem lelkesedtek tervéért. A Szentföldön ekkorra kritikus helyzet alakult ki: Jeruzsálem 1244. augusztus 23-án a muszlimok kezére került, Damaszkuszt pedig Egyiptom szultánjának a seregei foglalták el. Nyugati segítség híján a keleti keresztény királyság hamarosan elbukott volna. Az európai viszonyok még soha nem voltak ennyire kedvezőek egy keresztes háborúhoz. A Német-római Birodalom és a pápaság közti nagy harc éppen szünetelt, sőt IX. Lajos erélyes fellépése II. Frigyes német-római császárral szemben nagymértékben lelohasztotta annak harci kedvét. A Francia Királyságban béke volt, így a főurak beleegyeztek, hogy uralkodójukkal tartanak a hetedik keresztes hadjáratba.A hosszan tartó előkészületek mindenre kiterjedtek. Miután Lajos megbízta anyját, hogy legyen a régense, 1248. augusztus 25-én Aigues-Mortes-nál szállt hajóra. Magával vitte feleségét és gyermekeit is, mert nem szívesen hagyta volna Margitot anyjára. Flottája mintegy 100 hajóból állt, fedélzetén 35 000 keresztes vitézzel. Lajos terve egyszerű volt: partra száll Egyiptomban, elfoglalja az ország nagyobb városait, hogy ezek fejében szíriai városokat követelhessen.
A hadjárat ígéretesen indult. Miután a sereg Cipruson megvárta a tél végét, 1249 júniusában az egyiptomi Damietta mellett partra szállt. A király az elsők közt lépett a muszlimok földjére, és kitűzte a francia királyok harci lobogóját. Damietta katonailag erős városát és kikötőjét június 6-án sikerült bevennie. Ezt követően továbbnyomult Kairó irányába, de az esőzésektől felduzzadt vizű Nílus és csatornái több hónapra megállították. El kellett foglalnia el-Manszúra erődjét is. Több kísérlet után végre sikerült felépítenie egy pontonhidat, és 1250. február 8-án sor került az ütközetre. A csata kimenetele sokáig bizonytalan volt, a király öccse, Róbert, Artois grófja is elesett. Végül azonban energiájának és higgadtságának köszönhetően Lajos ura lett a helyzetnek. Hadserege viszont teljesen kimerült. A táborban pestis dühöngött, a Nílus vize tetemek ezreit sodorta magával al-Manszúrából. A király, aki maga is megbetegedett, nem tehetett mást, mint hogy kiadja a parancsot a gyötrelmes visszavonulásra Damietta felé. Az egyiptomiak folyamatosan zaklatták a menekülő harcosokat, és 1250. április 7-én fogságba is ejtették őket.
Hosszas tárgyalások után a királyt és főbb hűbéreseit nagy váltságdíj ellenében szabadon engedték, és Lajos Akkóban újra viszontláthatta feleségét. A keresztes lovagok szerettek volna hazamenni, de a király másként döntött. A következő négy év alatt sikerült a katonai vereséget diplomáciai sikerre változtatnia, előnyös szövetségeket kötött, és megerősítette a szíriai keresztény városokat. Királyságába csak anyja halálának hírére tért vissza.
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap