60 éve fejeződött be a második világháború
2005. szeptember 2. 09:57
A kapituláció
, a döntést Hirohito császár augusztus 15-én rádióbeszédben közölte a japán néppel - ez volt az első eset, hogy az istenként tisztelt uralkodó nyilvánosan megszólalt. Néhány katonatiszt lázadást szított, de tervük gyorsan összeomlott, ezt harakirik sora követte.A tengelyhatalmak közül utolsóként Japán tette le a fegyvert. A kapitulációs okmányt szeptember 2-án a tokiói öbölben horgonyzó Missouri amerikai hadihajó fedélzetén Douglas MacArthur tábornok, a csendes-óceáni amerikai haderő főparancsnoka előtt Sigemicu Mamoru külügyminiszter és Umezo Josigiru vezérkari főnök írta alá. Az eseményen jelen volt Nimitz tengernagy és Gyerevjanko szovjet vezérezredes, Szu Jüng-csang kínai tábornok és Fraser brit tengernagy is, továbbá francia, ausztrál, holland, kanadai és új-zélandi képviselők.
Az új japán kormányfő Higasikuni herceg, a teljhatalmú "sógun" MacArthur lett. 1948-ban a nemzetközi katonai ügyészség háborús bűnösnek nyilvánította az 1928 óta hatalmon lévő valamennyi japán kormányt, a japán hadsereget felelősnek mondta ki a háború kirobbantásáért. Todzsó Hideki volt kormányfőt és hat vádlottat halálra ítéltek és felakasztottak, a császár nem került bíróság elé.
A japán fegyverletétel csak novemberben fejeződött be. Az ország a háborúban hárommillió embert vesztett, ezek harmada civil volt. A városok területének 4/10-e romhalmazzá vált a légitámadások során, az ipar leállt, a mezőgazdaság visszaesett, éhínség dúlt.
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap