150 éve halt meg Nahimov orosz tengernagy
2005. július 12. 11:00
Szevasztopol védelmét irányította
Kornyilov 1855 februárban elesett, ekkor Nahimov vette át katonai kormányzóként Szevasztopol védelmét, s minden eszközt felhasznált az ostromlott város megerősítésére. A kikötő parancsnokságát is kézbe vette, s a helyőrség irányítása során számos kiváló tehetséget ösztönzött a védelem szervezésére, szárazföldön és tengeren egyaránt. Ezen kívül Nahimov irányította a tengerész-alakulatokat, a tartalékok képzését és előkészítését is. Rátermetten oldotta meg a hadi igazgatás kérdéseit, s vezette a katonai műveleteket, az ellenséges támadások visszaverését, nagy figyelmet szentelt a tüzérségnek, kiépítve az ütegek állásait és a hátországi biztosítást. Július 10-én azonban az első védvonal megerősítését ellenőrizve fejlövést kapott a Malahov kurgánnál, s július 12-én meghalt. A franciák rohamai a Malahov kurgán ellen szeptemberben eredménnyel jártak, s a város 349 nap után kapitulált.
Szevasztopol eleste |
A krími háborút 1856-ban lezáró párizsi béke az oroszok súlyos tekintélyveszteségét hozta: elvették tőlük Dél-Besszarábiát, a Duna-deltát s a törökországi keresztények védelmének jogát, ezen felül korlátozták hajózási jogaikat a Fekete- tengeren. A háborút utólag operettháborúnak is nevezték, mivel négy nagyhatalom harcolt egy periferikus területen, ám ez mégis óriási véráldozattal járt: csak az oroszok szevasztopoli vesztesége 100 ezer fő volt.
Nahimov tengernagyot a Vlagyimir székesegyházban temették el Szevasztopolban, emlékműve a városban ma is látható. 1944-ben szovjet haditengerészeti kitüntetést neveztek el róla, s ma a nevét egy haditengerészeti középiskola és egy Kirov osztályú cirkáló viseli.
(Múlt-kor/ Panoráma Sajtóadatbank)
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap