Churchill kiállt a brit náci szabadságjogáért
2005. május 25. 09:34
Churchill az angol szabadságjogokra hivatkozva védte a börtönbe zárt brit fasisztát, Oswald Mosley-t - derült ki a brit Országos Levéltár nemrég előkerült irataiból.
Korábban
| Meghalt Hitler angyala |
A brit titkosszolgálat (MI5) már a háború előtt összeállította a brit náci-szimpatizánsok 400 fős listáját, hogy egy háborús helyzetben törvénytelen tetteiktől függetlenül is idejekorán börtönbe zárhassák őket. 1940 tavaszától folyamatosan internálták a brit náci-szimpatizánsokat. A társadalmilag meglehetősen heterogén brit nácik jelentős része arisztokrata vagy értelmiségi volt, vezetőjük az első világháború után még a Konzervatív Párt sorait erősítő Sir Oswald Mosley.
A húszas években a brit törvényhozásban egy darabig még a brit Munkáspártot erősítő Mosley 1932-ben alapította meg Nagy-Britannia első fasiszta pártját (British Union of Fascist), mely egy év múlva már 50 ezer támogatóval rendelkezett. A német nácik által is kedvelt brit vezér arisztokrata feleségével együtt Hitler személyes meghívásának tett eleget, amikor ellátogatott Berlinbe az olimpiára. 1936-ban Hitler díszvendégként vett részt Mosley második házasságának esküvőjén, melyre a náci főideológus, Joseph Goebbels otthonában került sor.
Amikor 1940-ben Oswald Mosley-t és feleségét letartóztatták, a brit arisztokrácia neves tagjai keresték meg Churchillt, hogy a házaspár különválasztásának megszűntetését, majd pedig Mosley egészségi állapotára hivatkozva szabadon bocsátásukat elérjék. A brit háborús koalíciós kormány munkáspárti miniszterei azonban a koalíció felbontását is kilátásba helyezték Mosley-ek elengedése esetén. A munkáspárti Herbert Morrison belügyminiszter hajthatatlanságára jellemző, hogy maga Churchill is számos levélben és táviratban fejezte ki fenntartásait a szabályos bírósági eljárás nélkül bebörtönzött brit nácik ügyében.
A brit Országos Levéltár által nyilvánosságra hozott iratok szerint Churchill 1940 májusában, vagyis közvetlenül miniszterelnökké választása után személyesen is közbenjárt, hogy a náci házaspár a börtönben együtt élhessen. Végül három év után mindketten kiszabadultak, mert rosszra forduló egészségi állapota miatt Mosley szabadon bocsátása indokolttá vált. Legalábbis ezt közölte Churchill-lel egy belügyminiszterétől érkezett szigorúan titkos címzésű távirat a teheráni konferencia idején. A Roosevelttel és Sztálinnal folytatott tárgyalások szünetében Churchill gyors válaszában támogatásáról biztosította az intézkedést.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

6. Erdély etnikai, vallási helyzete a 16–18. században
II. Népesség, település, életmód
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- II. József haláláról tudósított nyitószámában az első erdélyi magyar újság
- Már ötéves korában megválasztották, de sohasem uralkodott az utolsó erdélyi fejedelem
- A trianoni békét "morális köntösbe öltöztették"
- Ritka római aranygyűrű került a Somerset Múzeum gyűjteményébe 08:11
- Temetkezési dísznek készültek a Silla királyság aranykoronái 07:19
- A fények tánca ünnepli a barokk kertművészetet Schloss Hofban tegnap
- Churchill lekerül a brit bankjegyekről tegnap
- Digitálisan egyesítették újra Leonardo da Vinci legnagyobb kéziratát tegnap
- Fenyőgallyakkal világítottak az ősemberek a barlangokban tegnap
- Rekordáron kelt el a nácik által elrabolt szökőkút tegnap
- Kémek, kereskedők, túlélők: nők az amerikai forradalom idején tegnap













