Meghal II. Jakob Fugger, a fuggerek ősatyja
2004. szeptember 13. 12:06
66 éves korában, szülővárosában meghal II. Jakob Fugger, `A gazdag` kereskedő és bankár. A magyar bányászatban és fémkereskedelemben való részvétele révén monopolhelyzetbe került az európai rézpiacon, kölcsönügyletei révén pedig komoly befolyása volt az európai világi és egyházi uralkodókra. Az addig augsburgi textilvállalkozóként működő Fugger-ház európai kereskedelmi hatalommá emelkedése 1494-ben kezdődött, amikor a Fuggerek a magyar Thurzó-családdal összefogva a Felvidéken ezüst- és rézbányákat nyitottak. A konzorcium hamarosan ellenőrzése alá vonta az észak-európai rézkereskedelmet. 1498-ban 150 ezer aranyforint kölcsön fejében Zsigmond tiroli érsek egy, a Fuggerek vezetése alatt álló augsburgi konzorciumnak adományozta az ottani ezüst és réz kitermelésének jogát. Röviddel rá az augsburgi rézszindikátus, és így mindenekelőtt a Fuggerek, szinte tetszés szerinti monopolárakat diktálhattak. A szintén augsburgi székhelyű Welser-kereskedőházzal a Fuggerek is bekapcsolódtak a tengerentúli fűszerimportba és a portugál király engedélyével busás haszonnal járó fűszerkereskedelemből is kivették részüket. Amikor I. Károly spanyol királyt V. Károly néven német királlyá és német-római császárrá választották (1519. VI. 28.), a Fuggerek és a Welserek kölcsönei döntöttek a Habsburgok javára: 543 385 forintot adtak a Fuggerek, 143 333 forintot a Welserek és 165 000 forintot az itáliai bankárok. Miközben a Fuggerek és a Welserek befolyásra tettek szert a spanyol politikában, és megszerezték a spanyol arany- és ezüstlelőhelyeket is, sorsuk az állandó pénzzavarban lévő V. Károlyhoz, illetve az őt a spanyol korona országaiban követő II. Fülöphöz (1557) kötődött.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- A dzsungel mélyére menekült Kambodzsa véreskezű diktátora tegnap
- Városligeti promenádok tegnap
- Átfagyva és ruha nélkül értek földet a La Manche csatorna első átrepülői tegnap
- A végsőkig szerette egymást II. Miklós és felesége, Hesseni Alexandra tegnap
- A leghosszabb ideig uralkodó japán császár volt Hirohito tegnap
- „Nem gyűjtő vagyok, hanem magam vagyok a múzeum” - mondta Peggy Guggenheim tegnap
- Kezdődik a farsang! – Ilyen volt régen 2025.01.06.
- Több oldal hiányzott az istenként tisztelt Cook kapitány naplójából 2025.01.06.