Mária Terézia visszatér Pozsonyba
2009. november 26. 08:10 MTI
Újra lehet Mária Terézia-emlékmű Pozsonyban - írta az Új Szó című pozsonyi napilap. A szlovák főváros több mint egy évszázad után szeretné újra felállítani Fadrusz János alkotását, az 1897-ben leleplezett, majd 1921-ben ledöntött Mária Terézia-emlékművet. Egészen pontosan a szobor pontos mását. Egyelőre arról folyik vita, hogy a szobornak hol találjanak új helyet.
Korábban
Fadrusz János szobrász alkotása az egykori Koronázási Domb téren állt, közel a Duna parthoz, ahol ma a szlovák nemzeti öntudat kialakításának egyik fontos 19. századi személyiségének, L'udovít Stúr szobra áll. Mária Terézia szobra az 1870-ben városrendezési okokból elbontásra ítélt, királyok koronázásakor használt domb helyére került.
Fadrusz 1892-ben kapta meg a megbízást a szobor elkészítésére. A munka megkezdése előtt beutazta Európát, hogy tanulmányozza a hasonló emlékműveket. A szobor leleplezésén, amelyre 1897. május 16-án került sor, jelen volt Ferenc József császár, Ferenc Ferdinánd trónörökös, Stefánia főhercegné, Frigyes főherceg és az ország miniszterei.
A szobrot 1921-ben ledöntötték, felrobbantották, töredékeit a pozsonyi magyarok évekig rejtegették, végül egy részük a budapesti Szépművészeti Múzeumba került. Leginkább épen a két mellékalak szobra maradt meg.
Pozsony főépítésze egykori helyén látná szívesen a szobrot, míg a főpolgármester szerint valahol a vár alatt kaphatna helyet. Bártfay Tibor, a Stúr-szobor alkotója nem ellenezné, ha a szlovák hazafi szobra más, megfelelő helyre kerülne.
Az új Mária Terézia-emlékmű már készül. A munkát egy fiatal eperjesi művészre, Peter Priehybára bízták, aki hollywoodi kasszafilmek díszleteivel vált ismertté. A gipszet jövő tavaszra készíti el, és - akárcsak az eredetihez - a márványt ezúttal is az olaszországi Carrarában választották ki.
Mária Terézia-emlékmű (Pozsony)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 18:05
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap