Oktatási központ lesz a náci főhadiszállásból
2008. január 14. 12:00
A sokak által a nemzetiszocialista mozgalom bölcsőjének tekintett München egy új dokumentációs központ létrehozásával kíván szembenézni múltjával.
Korábban
"Nincs olyan hely a Földön, amelyet jobban megfertőzött volna a 'barna' ideológia, mint ezt. Itt kezdődött el az a nagy világégés, amely 50 millió emberáldozatot követelt" -nyilatkozta a Deutsche Welle című lapnak Marian Offman, a müncheni városi tanács tagja, a helyi zsidó közösség képviselője.
A tervet 1989-ben vetették fel először, és végül 2001-ben fogadták el. A 35 millió eurós projektet a bajor tartományi kormány, és a német szövetségi kormány is támogatja. Az építkezés 2008 végén kezdődik, az időpont egybeesik München alapításának 850. évfordulójával. A tervezők célja a "proaktív emlékezés, vagyis a nemzetiszocializmus kritikus megközelítése és őszinte vitája, valamint a korszerű állampolgári és emberi jogi ismeretek tanítása."
A második világháború befejezése után az ideiglenes amerikai katonai kormányzat elrendelte, hogy minden náci jelképet (horogkeresztet, zászlót és épületet) el kell távolítani. A Barna Házból csupán törmelék maradt, még egy régészeti ásatás sem tudott semmit a felszínre hozni belőle. "Csak a pince falai maradtak meg, és néhány kiadvány, ami semmi az itt eltervezett szörnyűséges bűntettekhez képest" - mondta Offman.
A központ nem történelmi dokumentumokat vagy tárgyakat kíván bemutatni, hanem a náci korszakkal kapcsolatos témák vitájára buzdít. A nemzetiszocialisták történelme iránt érdeklődők Nürnbergben is találnak egy dokumentációs központot, a Hitler által szervezett hatalmas pártgyűlések helyszínén. A volt koncentrációs táborokban - így a München közelében fekvő Dachauban, és nemrég Bergen-Belsenben is - információs központ nyílt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Abszurd részleteket is kikényszerítettek a vallatók a Rajk-per vádlottjaiból
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot
- Fogolytársaival memorizáltatta legjobban sikerült verseit Recsken Faludy György
- Gyorsan kiérkeztek a mentőegységek a biatorbágyi merénylet helyszínére
- Több mint fél ezer rendházat számolt fel a Rákosi-rendszer
- Rabtársainak is megtanította verseit a recski munkatábort megjárt Faludy György
- A legnehezebb időkben is biztos támasza volt az erdélyi magyarságnak Márton Áron
- Ellenségei családtagjainak sem kegyelmezett a politikai tisztogatások idején Sztálin
- Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap