Bőrbetegségnek köszönhetjük a marxizmust

Még ma is hatásos

A 19. században élt forradalmi gondolkodót a hidradenitis suppurativa nevű bőrbetegség gyötörte, amelynek során a hónaljban és az ágyéktájon lévő izzadtságmirigyek elzáródnak és begyulladnak, így a bőr tele lesz furunkulusokkal és kelésekkel. "A betegség csökkentette a munkaképességét, ami hozzájárult elkeserítő szegénységéhez, mindez pedig nagymértékben csökkentette önbecsülését. Ez magyarázza önutálatát és elidegenedését, amely műveiben is szerepel" - írta Sam Schuster bőrgyógyász, a Kelet-Angliai Egyetem professzora a British Journal of Dermatology című folyóiratban megjelent tanulmányában.

De ez magyarázatot ad a kommunizmusra is? Valóban a betegsége miatt alakult volna ki benne az osztályharc és a proletariátus elnyomása felett érzett harag - tette fel a kérdést az ügy érdekessége kapcsán a Newsweek című folyóirat. Marx ugyanis 1867-ben adta ki "A tőke" című művét. Ugyanebben az évben a következőket írta Friedrich Engelsnek, akivel együtt fogalmazták a Kommunista Kiáltványt: "A burzsoázia halála napjáig emlékezni fog a kiütéseimre." Vajon Marx ezt csak viccnek szánta?

Az első tünetek 1864-ben jelentkeztek, amikor a kommunista ideológus 46 éves volt. Shuster szerint a hidradenitis duzzanatot, bőrmegvastagodást és hegesedést okoz, valamint ízületi és szemfájdalommal jár. Az arzénnel történő kezelés, illetve a sebészi kimetszés sem javított az állapotán. Shuster alaposan tanulmányozta Marx leveleit, amelyekben gyakran említette betegségét, és azokból kiderül, hogy a férfi egyetlen vigasza az volt, hogy a kelések "igazi proletár betegségnek" számítottak. De a betegség megmagyarázhatja-e Marx azon nézetét, hogy a munkásosztálynak meg kell döntenie a burzsoázia hatalmát, bármibe is kerüljön? Vagy csupán egy újabb adalék egy zsákutcába jutott ideológia megalkotójának jobb megismeréséhez?

Thomas Carlyle, 19. századi filozófus szerint a "történelem nem más, mint nagy emberek életrajza". Az ún. Nagy Ember-elmélet, amely az egyén szerepét hangsúlyozza az események alakulásában, sokáig uralta a tudományt, és csak az utóbbi évtizedekben szorult háttérbe. Sidney Aster, a Torontói Egyetem történésze szerint például előfordulhat, hogy Neville Chamberlain 1939. szeptember 3-án kiújuló köszvénye volt az oka, hogy pont azon a napon üzentek hadat Németországnak.

Ugyanígy Napóleon aranyere is eldönthette a waterloo-i csata kimenetelét, ugyanis a császár ettől szenvedett a csata napján, ami gyengíthette taktikai gondolkodását, és vereséghez vezetett. De Napóleont egyébként nem tudták volna megállítani? Dehogynem. Számít valamit, hogy III. György angol király, akinek az uralkodása idején váltak függetlenné az amerikai gyarmatok, nem őrült volt, csupán félreértették? A király a porphyria nevű ritka betegségben szenvedett, és nem volt bolond. Amerika ettől függetlenül mindenképp függetlenné vált volna.

Deborah Hayden történész 2004-ben megjelent könyvében azt írja, hogy a 19-20. század több jelentős személyisége, így például  Beethoven, Baudelaire, Nietzsche, van Gogh, Oscar Wilde, James Joyce, Abraham Lincoln és Adolf Hitler is szifiliszben szenvedett. Szerinte ezért párhuzam vonható az előrehaladott szifilisz agyra gyakorolt hatása és a mániás depresszió (bipoláris zavar) között, amely megnövekedett kreativitást eredményez. A szifilisz utolsó stádiumában eufória és fokozott érzékelés jhellemzi a beteget, ami befolyásolja a teljesítményt is. Másoknál viszont tomboló örjöngést vált ki.

Néhány történész ezért úgy véli, hogy Hitlernek is szifilisze volt. De ez összekapcsolható-e a zsidók iránti gyűlöletével és háborús vágyával? Hitler tetteinek mozgatórugóit kutatva Simon Wiesenthal fejlesztette tovább azt az elméletet, hogy Hitlert egy bécsi zsidó prostituált fertőzte meg a kórral. Ezt támasztják alá a Hitler egészségi állapotáról készült feljegyzések (sebek a testén, és szabálytalan szívverés), az Eva Braun iránt mutatott szexuális érdeklődés hiánya, és az a tény, hogy személyi orvosa Németország vezető szifilisz-szakértője volt. A betegség okozhatta egyre gyakoribbá váló irracionális kitöréseit is. "Nagyon helyes, ha meg akarjuk ismerni a történelmet befolyásoló egyének személyes körülményeit. De az már nincs rendjén, ha eszméiket az egészségügyi állapotukkal akarjuk magyarázni" - véli Jeffrey Kopstein történész.

Végül, de nem utolsósorban Ian Kershaw történész sem vonja ki magát az új divat alól: legújabb "Sorsdöntő választások: Tíz választás, amely megváltoztatta a világot 1940-1941" (Fateful Choices: Ten Choices That Changed the World 1940-1941) című könyvében azokat az érzelmeket és körülményeket elemzi, amelyek Churchill, Hitler, Roosevelt, Mussolini és Sztálin döntéseit befolyásolhatták.