Eutanáziát alkalmazhattak II. János Pál pápánál
2007. október 4. 13:00
Egy olasz orvosprofesszor szerint II. János Pál pápa 2005. április 2-án bekövetkezett halálát nem pusztán betegsége okozta, valójában a Vatikánban passzív eutanáziát alkalmaztak.
Korábban
A kutatónő orvosi tapasztalatára, saját megfigyeléseire, sajtóbeszámolókra, és a pápa személyi orvosának feljegyzéseire alapozza a passzív eutanáziáról szóló következtetéseit. A pápa halála előtt pár nappal - állítja - már nem használták az orron át bevezetett táplálószondát, s ez meggyorsíthatta a halál bekövetkeztét. Pavanelli ráadásul úgy véli, hogy a pápa orvosai lelkiismeretesen tájékoztatták betegüket a helyzetről, és az egyházfő maga döntött úgy, hogy visszautasítja a mesterséges táplálást, miután február és március folyamán már kétszer is kórházba kellett szállítani.
II. János Pál 2005 januárjában |
A pápai állam Benedek pápa jóváhagyásával egyoldalas dokumentumot adott ki, amelyben elítéli az étel- és folyadékmegvonást azoktól a betegektől, akik kómában vannak, még akkor is, ha semmi remény nincs felépülésükre. A dokumentum csatlakozik II. János Pál 2004-es álláspontjához, aki a súlyosan agykárosodott Terri Schiavo esete körüli vitában fejtette ki véleményét.
"A beteg mesterséges táplálása elvileg az élet védelmének mindennapos eszköze" - mondta ki a Vatikán. Az eutanázia kérdése tavaly ismét felmerült Olaszországban, amikor a 9 éve mesterségesen életben tartott Piergiorgio Welby eutanáziát kért. A férfit végül lekapcsolták a gépekről és meghalt. Amikor azonban hívő katolikus felesége egyházi temetést kért, a Vatikán elutasította a kérést. Pavanellit ez az esemény késztette a pápa halálának alaposabb vizsgálatára.
Pavanelli vádjai valóban súlyosak, hiszen megkérdőjelezik a katolikus egyház orvosi etikával kapcsolatos szigorú álláspontját. Ebbe beletartozik II. János Pál 1995-ben kiadott Evangelium Vitae kezdetű enciklikája is, amely minden olyan eszköz használatát megengedi, amellyel az emberi élet meghosszabbítható.
"Meglepett, hogy én is elmulasztottam az információk kritikai vizsgálatát. Hagytam, hogy az érzékeimet a felépülés reménye és a hivatalos vélemény vezesse, anélkül, hogy összevetettem volna őket az általam látott klinikai jelekkel" - írta Pavanelli. Miközben a Vatikán részletesen beszámolt a pápa légzési nehézségeiről, amelyet tracheosztómia műtéttel enyhítettek, egy szót sem ejtett a jól látható súlyveszteségről és a nyilvánvaló nyelési nehézségekről. "A beteg halála olyan okokra vezethető vissza, amelyeket egyáltalán nem említettek meg. A páciens összetett kórképének összes problémája közül nem a légzési elégtelenség jelentette a legnagyobb veszélyt. A pápa a Parkinson-kór egy másik következményébe halt bele: nem tudott nyelni."
A Vatikán azonnal reagált a vádakra. Renato Buzzonetti, II. János Pál orvosa, aki XVI. Benedek egészségi állapotát is felügyeli, azt hangsúlyozta, hogy minden orvos és maga a pápa is mindent megtett a halál elkerülése érdekében. "Soha nem hagytuk abba a kezelést. Aki mást állít, az téved." Elmondta, a pápa halála előtt három nappal az orrán keresztül vezettek le egy csövet a testébe, mert már nem tudott ételt és italt fogyasztani. Buzzonetti nem reagált Pavanelli azon vádjára, hogy a pápának már hetekkel a halála előtt szüksége lett volna a táplálószondára.
Az egykori egyházfő utolsó napjainak története ezzel korántsem tisztázódott. A Vatikán szerint egy biztos: az orvosok és a pápa egyaránt elveiknek megfelelően cselekedtek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.