Őskori migrációt bizonyított a Kon-Tiki expedíció
2007. augusztus 8. 09:00
60 évvel ezelőtt, 1947. augusztus 7-én, 101 tengeren eltöltött nap és több mint 7000 megtett kilométer után ért partot a Tuamotu-szigetcsoportnál Thor Heyerdahl a Kon-Tiki fedélzetén.
Korábban
A Napisten hajójával keltek útra
Thor Heyerdahl Polinéziából, az amerikai kontinensről, valamint Délkelet-Ázsiából származó etnográfiai és régészeti leletek aprólékos elemzését követően arra a következtetésre jutott, hogy Polinézia őslakosai a korábbi feltételezésekkel ellentétben nem Délkelet-Ázsiából, hanem Amerikából érkeztek a szigetvilágba. Teóriáját kétkedéssel fogadták, ezért úgy döntött, személyesen kel útra, hogy érvényt szerezzen igazának.Rakományként a tutaj aljára erősített bádog- és bambuszcsövekben körülbelül 1300 liter vizet, mintegy kétszáz kókuszdiót, édesburgonyát, lopótököt és egyéb gyümölcsöket, valamint az amerikai hadsereg túlélőkészletekbe szánt kísérleti élelmiszereit vitték magukkal. Fő táplálékuk azonban a halászatból eredt: a zsákmányt dorádó, tonhal és az éjszaka a tutajra pottyant repülőhalak alkották.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Horthy
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka
- A kormányzó hitvese: Horthy Miklósné Purgly Magdolna
- Indiai vadászatok és lenyűgöző britek: Horthy Miklós a világ körül
- A köztársaságból kiábrándult Habsburg-pártiak gyűrűjében választották kormányzóvá Horthy Miklóst
- A nemzetmentőtől a nemzetvesztőig: hányféle Horthy-kép létezik?
- Kard nélkül, a kultúra erejével harcolt Magyarország felvirágoztatásáért Klebelsberg Kunó
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis tegnap
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula tegnap
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték tegnap
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból tegnap
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István tegnap
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna tegnap
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 2024.10.05.
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 2024.10.05.