Bocsánatkérést vártak az angol királynőtől Virginiában
2007. május 7. 10:00
Korábban
A demokrácia bölcsője helyett a rabszolgaság kezdete
A The Christian Science Monitor című amerikai konzervatív lap szerint Jamestown és Amerika az elmúlt fél évszázadban alaposan megváltozott, felnőtté vált, hajlik arra, hogy önvizsgálatot tartson, önmagával szemben kétségeket ébresszen. A James folyó partján idén először nemcsak a múlt derűs oldalát, hanem a sötét emlékeket is bemutatják - írta az újság összehasonlítva a mostani ünnepségeket az 50 évvel ezelőtti évfordulóval.
Az évforduló fontosságát jelzi, hogy Dick Cheney alelnök és Sandra Day O'Connor, aki 25 éven át volt a legfelsőbb bíróság tagja, kísérte el pénteken II. Erzsébetet a helyreállított Jamestown településre. Hmarosan George Bush is ellátogat a Chesapeake-öbölhöz, ahol annak a három vitorlás hajónak a hű mását is megtekinthetik az érdeklődők, amelyek fedélzetén az első 104 angol telepes Amerikába érkezett.
Jesse Jackson és Al Sharpton híres fekete polgárjogi harcosok februárban kemény hangnemben szóltak Jamestown múltjáról. Doug Phillips, a jamestowni "ünnepségeket" szervező egyik vallásos szervezet, a texasi Vision Forum vezetője szerint ez az első olyan évforduló az Egyesült Államok történetében, amely miatt az amerikaiak szégyenkezhetnek.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.