Könyv a történelem legrosszabb döntéseiről
2007. február 23. 08:00
Stephen Weir brit kutató munkája azt az ötven döntést tartalmazza, amelyek szerinte a legtöbb rosszat hozták az emberiségnek.
Korábban
A könyv ezek közé sorolja többek között Ferenc Ferdinánd osztrák trónörökös szarajevói meggyilkolását, Napóleon oroszországi hadjáratát, Hannibálnak az Alpokon való átkelését. Bekerült a válogatásba George Custer amerikai tábornok Little Big Horn-i támadása, amelyben egész serege odaveszett az indiánok ellen, de az a 923 fanatikus is, aki öngyilkosságot követett el Jim Jones tiszteletes parancsára.
Weir felidézi természetesen Hitler és Sztálin népirtásait, továbbá Mao Ce-tung erőszakos iparosítási politikáját, amely a munkaerő elszívása miatt tönkretette a kínai mezőgazdaságot és milliók éhhalálát okozta. A szerző ugyanakkor nem kíméli az amerikai politikát sem, amely az afgán modzsahedeket támogatta a szovjetekkel szemben, majd hagyta, hogy a pakisztáni és a szaúdi titkos szolgálatok használják őket fel.
A civil szférában elkövetett legostobább hiba Weir szerint Gerard Ratner nevéhez fűződik, aki 1991-ben 10 másodperc alatt tönkre tette a céget, amelyben társtulajdonos volt. Ratner, aki arról volt híres, hogy kizárólag Bentley-n utazott és amikor csak sikerült neki, Margaret Thatcherrel ebédelt, úgynevezett "low cost" (alacsony árú) ékszerekkel volt jelen a piacon.
Hatezer üzletember előtt tartott előadásán az újságírók megkérdezték tőle: mi a titka annak, hogy az értékes tárgyakat olyan olcsón tudja adni. Ő meggondolatlanul rávágta: "Az, hogy totálisan sz...k". Ennek következtében a cég néhány óra alatt 500 millió fontot vesztett, őt magát kirúgták, és a cégnek, hogy folytatni tudja tevékenységét, nevet kellett változtatnia.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyesült Államok
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary
- Lincoln elnök második beiktatásán vehettek részt először színes bőrű vendégek
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.