Félrekódolták a királyi közösülést
2007. január 24. 11:00
Egy korábban rosszul megfejtett levél I. Károly egy eddig teljesen ismeretlen oldalát is bemutatja - derítette ki egy angol kutató.
Korábban
A józan életű uralkodó szembeszállt a korábbi zülléssel, és a nők esetében sem vesztette el a fejét. Nem így fia, II. Károly, aki több időt töltött Nell Gwynnel és többi szeretőjével, mint királyi házastársával. Amikor ezzel szembeszállva Sarah Poynting, a Keele Egyetem kutatója nemrég bejelentette, hogy feltárta I. Károly erkölcstelen és buja oldalát, a kollégái hitetlenkedve fogadták az elméletet.
Károly titkosírással dúsított leveleit azonban sokszor rosszul dekódolták - állítja a történész. Az uralkodó az egyik helyen például azt írta, hogy Jane meglátogathatja őt, de arra figyelmeztette, hogy nem beszélhetnek bizalmasan különleges engedély nélkül. A levél ezután titkosírásra váltott. A korábbi megfejtés szerint a részlet a következőképp hangzott: "Merem remélni, hogy van egy lehetőség, ahol választ kaphatsz tőlem", majd pedig kódolatlanul ez állt a levélben: "bocsásd meg egyenes érzéseimet".
Poynting szerint azonban a kódolt sor így hangzott: "Merem remélni, hogy van egy lehetőség arra, hogy egy jót közösüljünk". Ezt a kutatónő szerint az is alátámasztja, hogy Károly később leírja, hogy a nő miként tudna titokban beosonni a szobájába. Érdekesség, hogy a közösülésre Károly a 17. századi brit szleng legocsmányabb kifejezését használta, amelyet később a fia kicsapongásait megörökítő pornográf versikékben használtak.
Poynting szerint a levelek egy összetett ember eddig ismeretlen oldalát világítják meg az angol történelem egyik legkritikusabb időpontjában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- 11 napra tűnt el nyomtalanul a krimi koronázatlan királynője, Agatha Christie tegnap
- Margaret Thatcher az Egyesült Királyság élén tegnap
- Az első szívátültetéssel sikeresen magára haragította a dél-afrikai rezsimet Christiaan Barnard tegnap
- Viktória királynő közbenjárásával szabadult ki a börtönből Kossuth Zsuzsanna tegnap
- Három kategóriában díjazták a Magyaroszág 365 fotópályázat alkotóit tegnap
- Jézus Krisztus születésének ünnepére készít fel minket az adventi várakozás tegnap
- Szegény amerikai lányból lett a brit parlament első női képviselője Lady Astor tegnap
- A hidegháború végét jelentette a máltai találkozó 2024.12.02.