Japán megnyitja a királyi sírokat a kutatók előtt
2007. január 17. 12:30
11 királyi sír, köztük az i.sz. 399-ben elhunyt Nintoku császár sírja "külső részének" megtekintésére kap engedélyt a közeljövőben néhány japán kutató.
Korábban
A sírhely |
A hírt elsőként a Jomiuri Simbun című nagy példányszámú japán napilap közölte, amely arról is értesült, hogy csak néhány kutató kap engedélyt a sírhelyek külső részének megtekintésére, és a szakemberek ásatásokat nem folytathatnak.
A régészek úgy vélik, hogy a sírok vizsgálata bepillantást enged a világ legrégebbi császári családjának eredetébe, ami igen érzékeny téma Japánban, hiszen a császárt még 60 évvel ezelőttig is egy ősi istenség leszármazottjaként imádták. Hirohito császár szakított ezzel a hagyománnyal, és 1945-ben, Japán második világháborúban elszenvedett veresége után, lemondott isteni rangjáról.
De a legenda, amely szerint Japán 125 császára a sintoista vallásban tisztelt Omikami Amateraszu napistennőtől származik, még ma is tartja magát jobboldali körökben. Amikor néhány kutató felvetette, hogy a császári vonal talán máshonnan eredeztethető - például a Koreai-félszigetről -, az állítást a japán örökség elleni támadásként értékelték.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát
- A szovjet vezetés paranoiája 1983-ban majdnem a harmadik világháború kirobbanását okozta
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca
- Kémfilmbe illő tervekkel próbálta elérni Fidel Castro bukását az Egyesült Államok
- Hivatalosan máig nem született béke észak és dél között a Koreai-félszigeten
- Kezdeti hátránya ellenére az Egyesült Államok végül megnyerte az űrversenyt
- Csokoládé is hullott az égből a blokád alá vont Nyugat-Berlinre
- Termonukleáris háború kitörésétől védte meg a világot a forródrót
- Richard Nixon mellett sok más amerikai elnököt is ellátott tanácsaival Henry Kissinger
- Egész évben változatos sportok helyszínéül szolgált a régi Városliget 15:05
- Kiváló művész, de nehéz ember volt Gustaf Gründgens, Mephisto ihletője 15:03
- Az évszázad összecsapásának bizonyult az oszmánok elleni lepantói ütközet 14:20
- Picasso egyik alkotása lehet a hatvan éve egy pincében megtalált festmény 12:20
- Báthory Zsigmond arcképével nyílt meg a Nemzeti Múzeum új kiállítása 11:20
- Nemzetközi nyomásra enyhítették a kommunisták a Mindszenty bíboros elleni ítéletet 08:20
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis tegnap
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula tegnap