Megszületett Teleki László
2004. szeptember 13. 12:06
Teleki László Pesten született. Az 1848-49-es szabadságharc lelkes híve és támogatójaként már 1849 tavaszán egyenjogúságot követelt Magyarország nem magyar népeinek, és Kossuthot megelőzve eljutott a dunai népeket összefogó államszövetség tervéig. 1852-ben az osztrák ellenforradalmi bíróság halálra ítélte, s távollétében jelképesen végrehajtották az ítéletet. 1859-ben Kossuth és Klapka társaságában megalapította a Magyar Nemzeti Igazgatóságot. 1860-ban Drezdában letartóztatták és kiadták Ausztriának. Kizsarolt ígéretére, hogy tartózkodik a politikától, szabadon engedték. 1861-ben hazatérhetett, országgyűlési képviselő és az 1848-as jogalapon álló Határozati Párt vezetője lett. Országszerte az új függetlenségi mozgalom vezérének tekintették. Azonban az országgyűlés egységes fellépésének meghiúsulása, a pártján belüli érdekcsoportok megjelenése miatt, s az erkölcsi felelősség fokozódó súlya alatt összeroppanva öngyilkos lett 1861. május 8-án. Irodalmi munkásságának legmaradandóbb műve a Kegyenc című történelmi tragédiája, amelyet 1841-ben mutattak be. A történetírói forrásokon alapuló és Shakespeare királydrámáinak formai sajátosságait mutató műben két római történeti alak emberi-politikusi dilemmáját sűrítette egy személybe, s emelte művészi szintre. Illyés Gyula A különc című drámájában idézte fel alakját.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. tél: Szoknyával a politikában](/iJ9Fr/article_issue/.275x275/169.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/691703ad10911aec8a17323ef94c2b08.gif)
![VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés / 29. A kétpólusú világrend (kialakulása, jellemzői, a két blokk berendezkedése, konfliktusok, szétesése)](/iJ9Fr/label/.cut-640x400/790.jpg)
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Descartes álmot látott és az igazság keresésére indult 20:20
- Tűzifagyűjtés közben jelent meg Szűz Mária Szent Bernadett előtt 15:05
- Hét nem mindennapi múmia 14:20
- Holland közbenjárásra szabadultak a gályarabnak eladott prédikátorok 09:50
- Grönland, vagyis a Zöldföld, Vörös Erik ordas nagy hazugsága miatt népesült be 08:27
- I. Miklós cár személyesen cenzúrázta Puskin verseit tegnap
- Hűséges társ volt, de néha eledelként szolgált az antik házikedvenc tegnap
- Nem volt elég tehetséges, ezért csodagyereket nevelt fiából, Wolfgang Amadeus Mozartból tegnap