2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Veszélyben New Orleans történeti öröksége

2005. szeptember 13. 13:00

A vihar pusztítása

A New Orleans-i Közokiratok Levéltárát, mely három évszázad 40 millió oldalnyi hivatalos iratát őrzi, komoly pusztulás érte, és melyhez egyelőre a védőruhás szakértőket sem engedik oda, akik attól tartanak, hogy a legtöbb esetben akár pár órás késlekedés is végzetes lehet. A levéltár előrelátóan még a katasztrófa bekövetkeztekor felbérelt egy különleges fagyasztó-szárító berendezésekkel dolgozó svéd dokumentum-mentő céget, hogy mentsék ami menthető, azonban őket a rendőrség - még engedély birtokában sem - engedte be a városba. A szakértők így a városon kívül ugrásra készen várják, hogy elkezdhessék a mentési munkálatokat. `Nem hiszem, hogy az emberek ismerik a dokumentumok értékét. Ezeknek a történeti kincseknek a Vatikánban vagy a Smithsonian Múzeumban kéne lenniük erős fegyveres őrizet alatt. Nagyon frusztráló az eset` - mondta a levéltár képviselője.

Persze a legtöbb ilyen típusú dokumentumot máshol már digitalizálták, ám itt különösen az lehet bosszantó a múzeumok és levéltárak illetve könyvtárak vezetőinek, hogy itt a digitalizálást idén télen akarták megkezdeni.

A New Orleans-i Városi Levéltár azonban viszonylag épen megúszta az árvizet. A gyűjtemény legnagyobb része biztos helyen, a tengerszint alatt öt méter mélyen, száraz betontermekben található. Mikor a szakértők ezeket a termeket vizsgálták pénteken, találtak egy kevés vizet is, ám hamar kiderült, hogy az csak egy korábbi csőtörés rossz javítási munkálatai miatt volt ott.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár