Bizarr balesetek a repülés hőskorából
2016. március 31. 08:35
A repülés kezdeti éveiben a pilóták próbálkozásai csak ritkán zajlottak le zökkenőmentesen, és gyakran egészen különös helyzetben tették le gépeiket – ez derül ki legalábbis az első világháború időszakából nemrég előkerült fotóalbumból.
Korábban
Az album mintegy hetven, többek között a pilóták nehézségeit dokumentáló képet tartalmaz abból az időszakból, amikor a repülés még gyerekcipőben járt – számolt be róla a The Telegraph. A fotókon – a telefonpóznán fennakadó géptől kezdve az épületek közé szorult repülőig – számos bizarr ütközés látható. Mint a képekből is kitűnik, még az is megesett, hogy a pilóta orral a földbe csapódva „tette le” a gépet.
A képeket feltehetően a Brit Királyi Haditengerészet légiereje lincolnshire-i Cranwellben található repülőiskolájának tisztje gyűjtötte össze, és valószínűleg elrettentő példaként használta fel azokat. Segítségükkel mutatta be, hogyan nem szabad semmiképpen sem repülni.
A repülőiskolát a királyi család is megtisztelte látogatásával. Az egyik fotón V. György király és Mária királyné látható és a walesi herceg, a későbbi VIII. Edward társaságában. Tim Harper, az albumot árverésre bocsátó C&T aukciósház munkatársa szerint a egyfajta „hátborzongató” érdeklődés figyelhető meg a repülőgép-balesetek iránt. „Izgalmas betekintést nyújtanak a repülés hőskorába. A repülők ekkoriban még a levegőnél is könnyebbek voltak, és gyakran különös pozíciókban zuhantak le” – fejtette ki Harper.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája tegnap
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 2024.05.06.
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 2024.05.06.