Bizánci mozaikra bukkantak Izraelben

2014. január 23.-Múlt-kor

Egy bizánci korból származó 1500 éves templom maradványait tárták fel izraeli régészek. Az izraeli régészeti hivatal szerdai közlése szerint a jó állapotban megmaradt mozaikpadlóval rendelkező templom nyomaira egy Aluma nevű falu bővítésének munkálatai során bukkantak.

A széles közép- és két oldalhajóból álló épület 12 méter széles és 22 méter hosszú. A színes mozaiktalapzaton görög nyelven írt feliratokra bukkantak a kutatók, többek között a Mária és a József nevek, valamint a mozaikok adományozójának neve is olvashatók. Ezeken kívül állatok, növények, geometriai formák, illetve boroshordók képei is láthatók - mondta el Daniel Varga, az ásatás vezetője.

A közelben egy fazekasműhely maradványait is kiásták. Minden nyom arra utal, hogy virágzó helyi kultúra és gazdaság jellemezte a környéket. A templom egy nagyobb településhez tartozott, amely az Askelónt és Jeruzsálemet akkoriban összekötő útvonalon feküdt. Ennek az útnak a mentén már feltárták számos borpince és fazekasműhely emlékeit.

A régióban az emberek elsősorban bortermelésből éltek, termékeiket a Földközi-tenger teljes térségébe exportálták - vélik a szakértők. Jelenleg a mozaikok biztonságba helyezése folyik, a jövőben kiállítják őket. Az ásatás területét annak védelme érdekében hamarosan ismét lezárják.