Az őrült király nyálfoltos mellényétől Viktória hatalmas bugyogójáig – ilyen volt a brit uralkodók ruhatára
2017. február 1. 14:08
Korábban
A király, akinek fodrásznak kellet volna menni
VIII. Henrik élete vége féle 137 centis derékbőséggel rendelkezett, amelyet közel 3 évszázaddal később IV. György is „elért”. A jelek szerint utóbbinak nehezére esett feldolgozni a tényt, hogy élete a nyilvánosság előtt zajlik. Nem volt tehetségtelen – remek vizuális érzéke volt, és a felesége szerint kiváló fodrász vált volna belőle.
György az ételek mértéktelen fogyasztása mellett az alkoholizmusban kereste a kivezető utat, de a laudanum nevű ópiumszármazék fogyasztásában is kedvét lelte. Wellington hercege a következőképpen írta le egy étkezését: „Mit gondolsz, mit evett tagnap reggelire? Galamb- és marhasteak-pitét, kettőt előbbiből, hármat utóbbiból, három pohárral egy üveg Mozelle-ből, egy pohár száraz pezsgőt, két pohár portóit és egy pohár brandyt.”
A karikatúrákon rendre úgy jelent meg, akinek méreteinél fogva komoly nehézséget okoz térnadrágja rögzítése, ez pedig nem tett túl jót a megítélésének. A király egy általa csak „övnek” hívott fűzőszerű alkalmatossággal igyekezett egészségesebbnek látszó vonalakat varázsolni magának. Sir David Wilkie-nek egy alkalommal több órát kellett várnia, míg elkészíthette a király portréját, mivel a szolgálóknak bele kellett gyömöszölniük az uralkodót alsóneműjébe. Amikor végre megjelent a király, a művész szerint úgy nézett ki, mint „egy héjába beletöltött kolbász”.
IV. Györgyöt romló egészségi állapota mindinkább visszahúzódóvá tette. Ez egyrészt azzal járt, hogy komoly kritikákat kapott amiatt, mert nem tett semmit az ipari forradalom által okozott szociális problémák enyhítése érdekében, másrészt viszont viszonylagos láthatatlanságával elkerülte azt a sorsot, ami a francia királyoknak jutott osztályrészül.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Katonái tisztelték és szerették a szigorú, de megfontolt Wellingtont
- A törökök mellett a szomszédos hatalmakkal is szembe kellett szállnia Hunyadi Mátyásnak
- Első világháborús karabélyok kerültek a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumba
- Lengyel és magyar tisztek hozták létre az amerikai lovasságot
- Az Itália fölötti uralomért vívták a nagyhatalmak a lovagkor utolsó csatáját
- Franciaország kimerítését célozta a verduni Ítélet-hadművelet
- Minden lépésért meg kellett küzdeniük az amerikaiaknak Ivo Dzsimán
- Két hónapnyi ostrom után adta meg magát a történelem első kapituláló német marsallja
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap