Az impozáns színektől a láthatatlanság felé mozdult el az idők során a katonai ruházat

Álcázás a természetben

A vizuális álcázás története nem is indulhatna máshonnan, mint a természetből. A vöröshangyáktól a gömbhalakig, a polipoktól a madarakig számtalan példa akad a vadonban arra, milyen változatos módokon tévesztik meg az élőlények a ragadozókat, illetve áldozataikat.

A természetes álcázás fogalmainak a hadviselésbe való átemelésében két brit zoológus és egy amerikai festő játszott kulcsszerepet. Az egyik zoológus, Sir Edward Poulton írta 1890-ben az első álcázásról szóló könyvet, „Az állatok színei” címmel. A darwinizmus korai híveként Poulton úgy gondolta, hogy az egyes fajoknál megjelenő, más fajokat imitáló tulajdonságok egyértelmű bizonyítékai a természetes kiválasztódásnak.

Az amerikai festő, Abbott Thayer az álcázás két fogalmát tette népszerűvé: az ellenárnyalás magyarázza a legtöbb négylábú állat alsó felének világosabb színét – ez ellensúlyozza a fentről jövő napfény által keltett árnyékot, lapos, kétdimenziós képet festve róla –, míg a bomlasztó színezés az állatok „foltosságára” utal, amely sok esetben segít elfedni testük kontúrjait. Thayer elméleteit eleinte kritikával illették, ami nem segített a bipoláris rendellenességen és pánikrohamokon, amelyekben szenvedett. Az első világháború közeledtével egyre intenzívebbé vált a vita gondolatai körül, a festő azonban 1921-es haláláig kitartott mellettük.

1940-ben egy másik brit zoológus, Hugh Cott megtoldotta Pulton tudományosabb koncepcióit saját ötleteivel – ilyenek voltak a „kontúreltörlés”, amely megnehezíti egy alak folytonosságának észrevételét a meghatározó szélei elhomályosításával, illetve az „árnyékmegszüntetés”, amely, amint neve is sugallja, az árulkodó árnyékok feltűnőségét csökkenti.

A katonai keki

A modern, huzagolt csövű kézi lőfegyverek 19. század közepi általános elterjedéséig (az első ilyen fegyverek már a 15. században megjelentek, széles körben azonban az amerikai polgárháború időszakában kerültek csak bevezetésre a világ hadseregeiben) a haderők világszerte élénk színű egyenruhákba öltöztették csapataikat – ennek talán legelterjedtebb példája a britek jellegzetes piros zubbonya volt.

A megszokott alakzatokkal szemben jóval önállóbban tevékenykedő mesterlövészek azonban egyre inkább elkezdtek kevésbé feltűnő színű ruhákat ölteni, hogy rejtve maradhassanak, miközben semlegesítik célpontjaikat. E szempont egyes hadseregekben helyet kapott az egyenruhákban is: a „vadász” jelzővel ellátott különféle osztrák egységek egyenruhája világosszürke volt, míg a brit 95. lövészezred sajátos fakózöld színt öltött.

A keki (az angolban „khaki” átírású szó a perzsa, illetve urdu nyelvből származik, eredeti jelentése „por”) a 19. század közepén kezdett elterjedni, amikor a Brit-Indiai Hadsereg katonái elkezdték fehér uniformisaikat tea, illetve curry segítségével színezni. Ez nem csupán véget vetett az egyenruha tiszta fehéren tartásáért folytatott reménytelen küzdelemnek, de még csökkentette is a katonák láthatóságát nagyobb távolságokból.

E 19. századi példák ellenére az élénkebb uniformisok domináltak egészen a 20. század elejéig. Miért ódzkodtak ennyire a hadseregek a „terepszínűbb” egyenruhák bevezetésétől? Erre a válasz leginkább a hadviselés lelki oldalán keresendő: az azonosítás és a tartósság, valamint a praktikum mellett az egyenruha azt a pszichológiai funkciót is betölti, hogy a katona késznek érzi tőle magát a harcra. A huzagolatlan muskéták korában ezekbe a díszes egyenruhákba öltözött katonák masíroztak szoros alakzatokban a csatamezőn, a halálosabb tűzerővel szemben azonban kénytelenek voltak az önállóbb tevékenységre és a fedezék keresésére átállni – ennek részeként pedig az elrejtőzés képessége is előtérbe került, az akár több száz éves hagyományokat azonban nehéz volt feladni.

Az első világháború

Az első világégéshez vezető években egy új fenyegetés is felütötte a fejét, amely a katonákra leselkedett: a légi felderítés (nem sokkal később pedig a légitámadás is). Ennek megfelelően a nagyhatalmak hadseregei az álcázó festést és taktikákat eleinte nem emberek, hanem létesítmények és felszerelés elrejtésére használták.

A franciák először 1914-ben szervezték meg saját „camofleur”-egységeiket, akiknek feladata a járművek és fegyverek terepszínű, alakmegtörő mintákkal való befestése volt. A „camofleurök” egyszerre voltak gyakorlói és tanítói mesterségüknek, ők tanították a többi egységet is arra, hogyan fessék be felszerelésüket, hogyan helyezzék el a műlevelekkel kirakott álcahálót egy épületen, és hogyan tüntessenek el árulkodó keréknyomokat, illetve tüzérségi lövedékek becsapódásának nyomait.

A magyar nyelvben is egyre gyakrabban előforduló „kamuflázs” szó – az angolon keresztül – egy 16. századi francia tréfából származik. Az elkövető egy „camouflet”-t – egy egyik végén meggyújtott, üreges papír kúpot – helyezett az alvó áldozat orra alá, akit a füst első letüdőzése riadtan felébresztett. Ugyanezt a szót később az erődítményeket aláásni próbáló aknászok elleni fegyverre használták – ez egy apró robbanótöltet volt, amellyel a védők betemethették őket. Maga a „camouflage” szó eredetileg a színpadra való előkészülést jelentette.

Nem minden tekintetben jártak azonban az élen a franciák a Nagy Háborúban: míg a briteknél a keki, a németeknél a „feldgrau” névvel illetett szürke árnyalat vált 1914-re általánossá, a francia csapatok egyenruhájával kapcsolatban a háború kitörésekor is még vita zajlott. A konzervatív hadsereg nehezen engedte el a Napóleon kora óta szinte változatlan kék zubbony-piros nadrág párosítást, a kezdeti aránytalanul nagy veszteségek után ezt a „horizontkéknek” nevezett teljesen kék egyenruha váltotta fel – a lövészárkok sártengerében ez sem bizonyult a legpraktikusabb színnek.

1. Álcázás a természetben
2. Az álcázás elterjed

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

Múlt-kor magazin 2018. különszám

• Hitler és a nők 
• Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
• Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
• Petőfi halála és a túlélés költői
• Kádár János és az ő Piroskája
• A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
• Vágy és vezeklés
• Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
• Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”