Az év egyik legnagyobb történelmi játékát rendezik jövő hétvégén a Diósgyőri várban
2017. július 21. 13:15
Magyarország egyik legnagyobb történelmi játékának ad otthont jövő héten a Diósgyőri vár, melyen a családok és a történelem szerelmesei is izgalmasabbnál izgalmasabb programokra számíthatnak. A XVIII. Középkori Forgatagon valósághű viadalok, nagyszabású fáklyás felvonulás, számos hagyományőrző csapat bemutatója és a néhány éve rekonstruált Diósgyőri vár udvartartása várja a látogatókat.
Korábban
Július 29-30. között rendezik meg a Diósgyőri várban és a mellette fekvő Lovagi Tornák Terén az ország egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező történelmi játékát, a Középkori Forgatagot. Az időutazásra hívó, egész hétvégén át tartó rendezvényen minden igényt kielégítő, egész napos szórakozást kínáló programmal készülnek a szervezők.
A történelmi hűség igényével 2014-ben rekonstruált és azóta is ebben a szemléletben bővülő Diósgyőri vár autentikus környezetet kínál ahhoz, hogy a látogatók betekintést nyerjenek egy középkori vár mindennapjaiba. A Középkori Forgatag során a vár és környezete megtelik élettel, mutatványosok, lovagok, apródok, táncosok, mesteremberek, udvari bolondok, pékmesterek foglalják el évszázadokkal korábbi helyeiket, és természetesen a trón sem marad üresen, tiszteletét teszi a királyi pár is.
A középkori világ megidézését látványos történelmi elődadások, lovagi tornák és fegyveres bemutatók teszik teljessé. A Középkori Forgatag fényét olyan neves, korhű kosztümökben felvonuló hagyományőrző csapatok emelik, mint a Visegrádi Szent György Lovagrend, a Vermes törzs, a Kaposvári Fekete Sereg Lovagrend és a Diósgyőri Aranysarkantyús Lovagrend. A valósághű viadalokra vágyó látogatóknak a Buhurt Arénát érdemes felkeresniük, ahol páncélos lovagok „full kontakt” küzdelmét izgulhatják végig. A Lovagi Tornák Terén és a vár környékén zajló csatározások – melyeken az ágyuk és a fegyverek sem maradnak némák – éjszakába nyúlóan is folytatódnak, hogy szombat este pirotechnikai eszközökkel felejthetetlenné varázsolt éjszakai csatajelenteben csúcsosodjanak ki.
A Középkori Forgatag szervezői kiemelt figyelmet fordítanak a látogatók bevonására is: a szekértábor számos programja mellett középkori játszótér, íjászat, bajvívó iskola és játékos apródi viadalok is várnak a vállalkozó kedvű kicsikre és felnőttekre.
A Középkori Forgatagon a magyarországi hagyományőrzés két jelentős alakja is felvonul: Krekács Zoltán a korabeli uralkodók és főurak kedvelt szabadidős tevékenységét, a lovassolymászatot idézi fel; a modernkori lovasíjászat megteremtője - Kassai Lajos - pedig egyedi képességeit a Lovagi Tornák Terén is bizonyítja.
A Középkori Forgatagra a komplex jegyek a helyszínen és a Diósgyőri vár honlapján a felnőttek számára 2 500 Ft-os, gyermekek számára 1 500 Ft-os áron kaphatóak. Az éjszakai lovagi tornára 1 600 Ft-os és 1 200 Ft-os áron válthatóak felnőtt és gyermek belépőjegyek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Katonái tisztelték és szerették a szigorú, de megfontolt Wellingtont
- A törökök mellett a szomszédos hatalmakkal is szembe kellett szállnia Hunyadi Mátyásnak
- Első világháborús karabélyok kerültek a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumba
- Lengyel és magyar tisztek hozták létre az amerikai lovasságot
- Az Itália fölötti uralomért vívták a nagyhatalmak a lovagkor utolsó csatáját
- Franciaország kimerítését célozta a verduni Ítélet-hadművelet
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH tegnap
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait tegnap
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit tegnap
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál tegnap
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr tegnap
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok tegnap
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 2024.05.20.
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 2024.05.20.