Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
2019. július 16. 12:21 Múlt-kor

Korábban
Erőszakos terjeszkedés
Fontos kiemelni, hogy a szervezet elsősorban nem a középkori szabadkereskedelem megvalósulását tűzte ki célul, hanem saját privilégiumaik védelmét és elsőbbségét más kereskedőkkel szemben. A tagok közös erővel terjesztették áruikat az idegen piacokon, gyakran a rivális flandriai kereskedők termékeinek bojkottálása révén. Előfordult, hogy a bojkott taktikája nem működött, ilyenkor agresszívabb módszerhez folyamodva szinte katonaként léptek fel a tagok. Így már nem meglepő, hogy a lübecki kereskedőknél természetes volt a harci felszerelés az áruk mellett.
Az új társadalmi igények és a konkurenciaharc mellett a Hanza-szövetség dominanciáját tovább erősítette az egyre gyengülő királyi egyeduralom Európában. A szervezet új célja a XIV. századtól fogva, hogy igyekezett megszabadulni a kormányzatok szabályozása és adókivetése alól, a legjelentősebb konfliktus Dániával zajlott 1360-70 között. IV. Valdemar Atterdag király hajóhaddal tört Visby városára, mely 1361-ben kapitulált, így a dán király egész Gotland szigetét megszerezte. A még ebben az évtizedben megváltozott viszonyok a Hanza oldalára billentették a mérleg nyelvét és az elvesztett területek mellett 1369-ben még Koppenhágát is megszerezte, ami elvezetett 1370-ben a stralsundi békéhez, mely megszilárdította a kereskedők monopóliumát Dániában.
Egyrészt az erőfölény, másrészt a gazdasági siker arra sarkallta az észak-német kereskedelmi szövetséget, hogy lerakatokat hozzanak létre szerte az útvonalon, ezek egyike a brit King’s Lynn városában a mai napig látható. Az épületet a XV. század végén létesítették túlnyomórészt danzigi kereskedők, később úgy tartották számon, mint „egy darabka Németországot Angliában.”
A Hanza és az angol uralkodók
Anglia ugyan nem volt részese a szövetségnek, ennek ellenére otthont adott a kereskedelmi lerakataiknak, így King’s Lynn mellett többet is létesítettek. Egy másik ilyen bázis a londoni Steelyard volt, ahol, mint a többi létesítmény esetében, az áruk biztonsága magas prioritást élvezett. Kizárólag az árusok léphettek be, ám az engedélyt is jelszóhoz kötötték, a nőket pedig eleve kizárták. A kereskedők előjogait az angol uralkodók némi anyagi szívességért cserébe előszeretettel bővítették. III. Edward például elzálogosította koronaékszereit, hogy a szövetségtől kapott összegből finanszírozza a száz éves háborút Franciaország ellen. Az üzlet bányakoncesszión alapult, mellyel a Hanza-szövetség kezébe került a cornishi ónbányászat.

Az idők során megszerzett kiváltságok nem csupán előnyt jelentettek, de gyakran, főleg a brit konkurencia neheztelését is maguk után vonták. Az egyik rivális kereskedelmi csoport a Merchant Adventures az uralkodói elit rétegében folyamodott intrikához, ami 1597-ben elérte eredményét. I. Erzsébet kiutasította a szövetséget, és ugyan ideiglenesen, de felszámolta Steelyardot is. A Hanzát a XVI. században nem kizárólag a brit uralkodó intézkedése sújtotta, komoly gondot okozott a tagok közötti ellentét is, mely a reformáció jelenségéből adódott, ráadásul 1530-ban Lübeck és Svédország között fegyveres konfliktus robbant ki a balti térség kereskedelmének monopóliuma okán.
A hanyatlás és emlékezet
A XVII. századi nehézségeket új század és új problémák váltották fel, ezek egyike a korszak „világháborúja”, a harmincéves háború. Szinte a kontinens egésze lángokban állt, ami nem kedvezett magának a kereskedelemnek, főleg nem magának a Hanza-szövetségnek. Kétségbeeséstől vezérelve a tagok még erősebben követelték jogaikat a különböző államokkal szemben, ehhez viszont szükséges volt egy hivatalos gyűlés, mely 1669-ben Lübeck városában zajlott le, kevés eredménnyel, igazi mentőjavaslatok már nem születtek.
A szervezet emlékezete több mint száz évvel később, a Napóleoni háborúk alatt újjáéledt, immár a francia megszállás elleni német függetlenség jelképeként. A legkiemelkedőbb városai, mint Lübeck, Bréma vagy Hamburg a mai napig büszkén tekint vissza a Hanza-szövetségben játszott szerepére, emléke pedig az egész országban él, például a légitársaság neve, a Lufthansa, vagy a futballcsapat, Hansa Rostock által. Ugyanakkor nem kizárólag Németország tekint vissza szívesen a múltbéli kereskedelmi szervezetre, hanem a balti országok is.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


fasizmus
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- A Franco-rezsim által elkobzott műkincsek ügyében nyomoz a madridi Prado múzeum
- Nyitónapján szakította félbe a háború az első cannes-i filmfesztivált
- Elveszettnek hitt, restaurált magyar némafilmet mutat be az Uránia Nemzeti Filmszínház 16:03
- Halálos balesetek hatására állította le Amerika két világháború közötti lég-anyahajó programját 14:17
- Eddig nem vizsgált középkori kódexre bukkantak Kolozsváron 13:23
- Ma már felnőtteknek szóló módokon is rémisztget a Mikulást kísérő krampusz 08:20
- Rövid élete alatt 240 órányi zenét komponált az utolérhetetlen géniusz, Mozart tegnap
- Kabos Gyula amerikás évei tegnap
- Váratlanul érte a németeket a Moszkvát védő szovjet sereg ellentámadása tegnap
- A hangját vetette be a nácik ellen a háború alatt Marlene Dietrich tegnap