Támadó marslakók, megtévesztett nácik, kőkori törzs – hét grandiózus átverés a történelemből

A cardiffi óriás

A hadtörténet grandiózus csalása

A második világháború egyik fordulópontja volt, amikor a szövetségesek Észak-Afrika elfoglalása után Szicília inváziójára készültek. A németeket szerették volna megtéveszteni és elhitetni velük, hogy az akcióra valahol máshol kerül sor, azt ugyanis maga Churchill is tudta, hogy afrikai sikereik után mindenki Szicília felől várja a támadást.

A brit titkosszolgálatnál dolgozó Ewen Montagu haditengerészeti tiszt egy zseniális tervet eszelt ki. Londonban felöltöztettek egy – kilétét tekintve máig rejtélyes – elhunytat a légierők őrnagyi egyenruhájába, zsebeit egy – a brit hadseregben igen gyakori – William Martin nevű brit őrnagy hamis dokumentumaival tömködték tele, illetve olyan, Eisenhowernek címzett iratokkal látták el, amelyek azt valószínűsítették, hogy a szövetséges invázióra nem Szicíliában, hanem 800 kilométerrel keletebbre, a görög szigeteknél, illetve Szardíniánál fog sor kerülni.

Ezt követően egy tengeralattjárón 1943 áprilisában Spanyolország déli vizeihez vitték a testet, és bedobták a tengerbe. Arra számítottak, hogy a spanyol hatóságok át fogják adni a németeknek. A „Vagdalthús hadműveletre” keresztelt trükk meglepő módon bevált, és bár állítólag néhány náci vezető sejtette, hogy ez csupán elterelő hadművelet lehet, a németek átcsoportosították erőiket, és ez megkönnyítette az 1943. július 10-én induló szicíliai invázió sikerét.

Zsebeit William Martin nevű brit őrnagy hamis dokumentumaival tömködték tele

Aki a nácikat és a szakértőket is átverte

Han van Meegeren joggal pályázik a minden idők legnagyobb festményhamisítója címre. A két világháború között tevékenykedő holland rajongott a XVII. századi németalföldi festészetért, és stílusában is ahhoz hasonló műveket készített, amiért a kritikusok idejétmúltnak tekintették a művészt.

Elhatározta, hogy bolondot csinál az őt kritizálókból, és elkezdett hamisítványokat gyártani a holland aranykor egyik nagy mestere, Johannes Vermeer stílusában. A hamisításnak szinte semmi nyoma nem maradt, tökéletesen megtanulta a kor festékkeverési módszereit, és arra is ügyelt, hogy eredeti vászonra fesse a képeit. Első alkotásáról a szakma egyöntetűen azt állította, hogy Vermeer legszebb műve került elő.

Az eredeti terv szerint ekkor le kellett volna lepleznie magát, meglátta azonban a folyamatban rejlő pénzügyi lehetőségeket, és miután 520 ezer guldenért eladta képét egy múzeumnak, kihasználta a második világháború nyújtotta lehetőségeket, amelynek során rengeteg rejtélyes alkotás tűnt fel a piacon.

A világháború után Hitler helyettese, Hermann Göring hagyatékában egy addig ismeretlen Vermeer-képet találtak, és kiderítették, hogy Meegeren adta el neki mintegy másfél millió guldenért. A művészt azonnal letartóztatták árulás vádjával, aki halálbüntetéstől tartva végül bevallotta, hogy ő valójában „csak” egy hamisító. Ezt azonban nem hitték el, tehetségét a perben tanúk előtt kellett bizonyítania.

Van Megeren a műhelyében (1945) (forrás: wikipedia)

Aki eladta az Eiffel-tornyot

Az eredeti tervek szerint a felépítése után tíz évvel, 1909-ben lebontották volna a párizsi világkiállításra készült Eiffel-tornyot, ám az még 1925-ben is állt. A fenntartási költségei hatalmas terheket róttak a francia államra. Az első világháború után a francia főváros számos lehetőséget nyújtott egy olyan tehetséges szélhámosnak, mint a Monarchiában született, öt nyelven beszélő, az óceánjárók játékasztalai mellett edződött Victor Lustig, aki továbbgondolta az újságokban olvasott, az Eiffel-toronnyal kapcsolatos híreket.Magát posta- és távközlésügyi miniszterhelyettesnek kiadva egyszerre öt híres ócskavas-kereskedővel hitette el, hogy le fogják bontani a hétezer tonnás vasszerkezetet.

A hazugság tökéletes volt: az átvert kereskedők könnyen elhitték, hogy a hatóságok nem akarják nagydobra verni, sőt titokban akarják végrehajtani a főváros legfőbb és a párizsiak által megkedvelt látványosságának elpusztítását. Mi több, még hálásak is voltak a „tisztviselőnek”, hogy megosztja velük az államtitkot, és tőlük kér ajánlatokat.

Másnap a csaló választott a befutó ajánlatok közül, és végül nemcsak a torony vételárával nyúlta le a kereskedőt, hanem a közreműködéséért járó csúszópénzzel is − ezt követően pedig azonnal felszállt a Bécsbe tartó vonatra. A csőbe húzott kereskedő szégyellte magát, és az esetet nem hozta nyilvánosságra, így Lustig visszatérhetett Franciaországba, hogy újra „eladja” a tornyot. Második próbálkozása azonban már nem volt sikeres: leleplezték, és menekülnie kellett.

[galeria_kep_36301]

1. A hadtörténet grandiózus csalása
2. Mások bőrében

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

2. Magyarország gazdasága a 14–15. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek

• Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
• Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
• A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
• Károly Róbert híres aranyforintja
• Középkori bankok, mai tanulságok