Az „erdei iskolák” eredetileg a tuberkulózis elleni küzdelmet szolgálták
2020. augusztus 3. 17:36 Múlt-kor
Korábban
Az úttörő német példa
A szabadban tanítás mozgalma 1904-ben indult el Németországban, amikor a vezető gyermekorvos Bernhard Bendix és Hermann Neufert berlini iskolafelügyelő közös erővel megnyitotta a Waldschule für kränkliche Kinder („beteg gyermekek erdei iskolája”) nevű intézményt a fővároshoz közeli Charlottenburgban.
Nevéhez híven az iskola valóban egy közeli erdő mélyén volt, ahol a gyermekek a szabadban ülve tanultak – hideg vagy esős idő esetén egyszerű fa épületekben folyt a tanítás. A diákok a városból jártak ki az újfajta iskolába, nagy részükön már megfigyelhetők voltak a tuberkulózis korai jelei: a vérszegénység vagy a begyulladt mirigyek.
Az első „erdei iskola” valóságos mozgalmat indított útjára, amely sebesen terjedt el Európában. Sorra nyíltak a hasonló kísérleti iskolák Belgiumban, Olaszországban, Angliában, Svájcban és Spanyolországban is.
Az első világháborút követően szervezett körülmények között 1922-ben rendezte első konferenciáját a Szabadtéri Oktatásért Liga, amely 1956-ig további négy nemzetközi konferenciát tartott.
A mozgalom 1908-ban érkezett meg az Egyesült Államokba, két Rhode Island állambeli orvos által. Mary Packard és Ellen Stone a Johns Hopkins egyetem orvosi karának első női diplomásai közt voltak, és részt vettek a helyi tuberkulózis-prevenciós egylet létrehozásában is Providence városában.
Miután sikeresen megrendeztek egy nyári nappali tábort a betegségben szenvedő gyermekek számára, arra gondoltak, egész évben is kipróbálnák a szabad levegőn oktatást.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rendszerváltás
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Nagy Imréék újratemetésén a kommunista rendszer is sírba szállt
- Katonai erővel sem tudta megakadályozni a litván függetlenséget Moszkva
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában 11:20
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot 09:50
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric 09:05
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap