Egyedülálló lelet Ausztrália múltjából: a Ferruaspis brocksi történet

2025. március 27. 15:04 Múlt-kor

Egyedülálló fosszíliát találtak Új-Dél-Walesben. A több mint 15 millió éve kihalt Ferruaspis brocksi halmaradványai olyan épségben őrződtek meg, hogy még utolsó tápláléka, színe és parazitái is felismerhetők. A felfedezés nemcsak a letűnt ökoszisztéma lenyomata, hanem új fejezetet nyit az ausztrál halak evolúciójának kutatásában.

(Illusztráció)

Korábban

Új-Dél-Wales szívében példa nélküli paleontológiai felfedezés nyitott különleges ablakot Ausztrália távoli múltjára. Több mint 15 millió éve kihalt halfaj, a Ferruaspis brocksi fosszíliáira bukkantak, méghozzá olyan kivételes állapotban, hogy még az utolsó táplálkozásának nyomai, eredeti színmintázata, sőt a parazitákkal való érintkezés jelei is fennmaradtak.

Fosszilia a vassziklák mélyén

A történet főszereplője egy apró édesvízi hal, a Ferruaspis brocksi. Egykor teljesen eltérő környezetben élt, mint amit ma Ausztrália belső, száraz vidékei mutatnak. Amikor ez a faj a mai McGraths Flat nevű lelőhelyen úszkált, a területet buja esőerdők borították, melyek időszakos tavakat és folyókat tápláltak. Az ősi vízmedencében, sűrű növényzet és ismeretlen állatok között találták meg végső nyughelyüket ezek a halak.

A felfedezés különlegességét nemcsak az új faj létezése adja, hanem az is, ahogyan a maradványokat megőrizte az idő. A fosszíliák goethit nevű vasban gazdag ásványba ágyazódva kerültek elő – olyan kőzettípusból, amelyben a paleontológusok ritkán számítanak ilyen kiváló állapotú biológiai maradványokra. A vas itt természetes védőpajzsként működött, megőrizve nemcsak a csontokat, hanem a lágy szöveteket, pigmentsejteket és a gyomortartalom maradványait is.

A fosszíliák olyan részletgazdagságot mutatnak, mintha mikroszkopikus időkapszulákat találtak volna. A halak testén még mindig felismerhetők a melanofórák, a pigmentációért felelős sejtek, amelyek alapján rekonstruálni lehetett az eredeti színezetet: sötét hát, világos has és két sötét oldalcsík. Ez a mintázat az ún. ellenárnyékolás, amely ma is elterjedt álcázási forma sok halfajnál.

Utolsó vacsora az idő fogságában

A felfedezés legmeglepőbb része, hogy néhány példány utolsó étkezésének nyomai is megörződtek. Gyomrukban rovarlárvákat, más ízeltlábúak szárnyait, sőt apró kéthéjú kagylókat is találtak. Különösen figyelemre méltó esetben édesvízi kagyló lárváját, egy glochidiumot azonosítottak az egyik példány farokúszójához tapadva – ez a parazita ideiglenes gazdaszervezetként használta a halat.

Ezek az apró részletek lehetővé tették, hogy a tudósok részlegesen rekonstruálják a Ferruaspis brocksi életmódját. Az adatok arra utalnak, hogy mindenevő volt, a vízben vizi élőlényekre, a felszínen pedig rovarokra, lárvákra vadászott. Valószínűleg rajokban élt, és így is táplálkozott. Az, hogy egyes példányok teli gyomorral pusztultak el, hirtelen halálra utal, amelyet valószínűleg környezeti katasztrófa – például oxigénhiány vagy algavirágzás – idézhetett elő.

Az eltűnt ökoszisztéma nyomában

A McGraths Flat kivételesen jó megtartású fosszília-lelőhely. A vasban gazdag üledékben nemcsak halak, hanem rovarok, növények, pókok és tollak is fennmaradtak, lehetővé téve, hogy a tudósok aprólékosan rekonstruálják a mára eltűnt ökoszisztéma képét.

Amikor a Ferruaspis brocksi ezekben a vizekben élt, Ausztrália klímája jelentős átalakuláson ment keresztül. A miocén közepén megkezdődött a belső területek fokozatos kiszáradása, a trópusi esőerdők visszaszorultak, és helyüket szárazabb élőhelyek vették át. McGraths Flat azonban egy ideig biológiai menedékként szolgált, mielőtt végleg eltűnt az éghajlati változások miatt.

Ez a kis hal tehát közvetlen tanúja lehetett ennek az átmenetnek. Az a tény, hogy olyan tóban élt, amely ugyan nem volt közvetlen kapcsolatban a főbb vízfolyásokkal, mégis időszakos áradások révén vízutánpótlás került a mederbe és ezzel együtt paraziták is érkeztek, azt sugallja, hogy a folyórendszer dinamikusan változott. A Ferruaspis így nemcsak kihalt faj, hanem az eltűnt táj krónikása is egyben.

Új fejezet az ausztrál halak evolúciójában

A Ferruaspis brocksi felfedezése mélyreható következményekkel jár a halak evolúciójának megértésében. Ez a faj az Osmeriformes rendhez tartozik, amelybe a ma élő, veszélyeztetett ausztrál pisztráng (Prototroctes maraena) is beletartozik. Eddig e csoport fosszilis nyomai a déli féltekén töredékesek voltak – leginkább Új-Zélandról és Chiléből származó otolitok alapján ismertük őket.

A Ferruaspis brocksi megjelenése az ausztrál miocén rétegekben új információval gazdagítja az Osmeriformes csoport óceániai történetét, és azt sugallja, hogy ezek a halak már korábban diverzifikálódtak a déli féltekén. Néhány ősi vonal valószínűleg izolált édesvízi élőhelyeken maradt fenn, és egymástól függetlenül fejlődött tovább.

A felfedezés nyomán a kutatók új család, a Ferruaspidae létrehozását is javasolták. Ez nemcsak morfológiai különlegességét emeli ki, hanem segíti megérteni, miként reagálnak fajok a hosszú távú környezeti változásokra – hogyan alkalmazkodnak, vagy éppen tűnnek el.