2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Az amerikások a keleti parton is a magyar földről álmodoztak

2020. december 4. 11:45 Múlt-kor

Hazatér a kivándorló, hazatér a dollár

A következő megoldandó feladatot a megtakarítások hazajuttatása jelentette. A fizetések postán és a visszatérőkön keresztül is érkeztek. A pénzutalás – ahogyan Pálvölgyi Balázs: Lehetetlen küldetés című tanulmányában írja – boltosokon, hajójegy-ügynökökön keresztül, lényegében teljesen ellenőrizhetetlenül folyt. A konstrukcióba szinte bele volt kódolva a nagy visszaélések és bukások lehetősége.

A kivándorlással párhuzamosan a visszavándorlás is folyamatos volt, nagyobb hullámban az 1908-as amerikai gazdasági válság után tört fel. A statisztikák szerint a következő öt évben a magyar területről kivándorlók 35-40%-a tért vissza hazájába. Emellett olyan is akadt, aki többször tette meg a hajóutat oda és vissza.

Volt, aki már odakint földet vett az amerikai magyaroktól. A legtöbben 2–5 hold nagyságú parcellákat vásároltak, a 20–25 holdas földek birtokosai már 15–20 évig szívták az amerikai gyárak füstjét.

Amelyik faluba beáramlott az amerikai pénz, az eladósodott földbirtokosok áruba bocsájtották földjeiket, megindult a parcellázás, de a bankok is megjelentek.

Egyes „kivándorló falvakban” nagyságukkal vagy szokatlan építészeti megoldásaikkal tűntek ki az amerikások házai. Az egyik hazatérő régi álma megvalósulásaként a paticsos padlót cserélte le és tölgyfából készült ablakokat és ajtót csináltatott.

Volt, akinek erre nem tellett, mert mire visszaért, jövedelem nélküli családja felélte a hazaküldött keresetet, vagy a korábban felvett kölcsönöket egyenlítette ki belőle.

Miért tartotta inkább otthon a pénzét a parasztság? Hogyan neveltek takarékosságra a porosz királyok? Hogy jön a polgári értékekhez a kocsmázás? A válaszokért látogass el az OTPédia oldalára! (x)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Amerikába induló kivándorlók a United States Lines SS Leviathan óceánjárójának fedélzetén. (1923)Magyar emigránsok Clevelandben (1913)

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár