Az 1981 nyarán bemutatott IBM PC minden idők legnagyobb hatású személyi számítógépévé vált
2021. augusztus 13. 13:36 MTI
Negyven éves az IBM PC: minden idők legnagyobb hatású személyi számítógépét 1981. augusztus 12-én mutatták be Amerikában, a technikai újítás Magyarországra négy évvel később, 1985-ben jutott el – közölte a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság csütörtökön az MTI-vel.
Korábban
Az eredetileg 5150-es modellnek nevezett számítógéppel lépett be a professzionális, nagy rendszerek gyártásában az informatika, az adatfeldolgozás világában már korábban hírnevet szerzett IBM cég a személyi számítógépek mostaninál jóval szűkebb piacára.
A nagyhírű számítógépet egy 12 tagú csapat tervezte meg.
Az 1565 dollárba kerülő első változat mindössze 16 kilobájt RAM memóriával rendelkezett, a bővítés 640 kilobájtig volt lehetséges - olvasható a közleményben.
Hozzáteszik: manapság egyetlen okostelefonnal készült fotó is több helyet foglal.
Mint írják, a legtöbb, akkor már piacon lévő személyi számítógéppel ellentétben a gép előnye teljesen moduláris felépítése volt.
Az IBM PC képességeit az alaplapjába helyezhető, cserélhető kártyákkal lehetett bővíteni. Bár ez manapság megszokott megoldás, akkoriban hatalmas újításnak számított.
Az IBM PC két másik céggel szoros együttműködésben készült: az Intel szállította a mikroprocesszort, a Microsoft pedig az operációs rendszert.
Ez a triász évtizedekre meghatározta az üzleti, irodai számítógépek fejlődési irányát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05