Az 1658-as, Erdély elleni oszmán hadjárat 

A tervek – Velence ellen

Hadnagy Szabolcs: Az 1658. évi oszmán hadjárat: egy kettős hadjárat lehetősége című tanulmánya az Aetas történelemtudományi folyóirat 35. számában jelent meg (2020), és teljes egészében az alábbi linkre kattintva olvasható.

Az oszmán hadsereg ez évi élelem-utánpótlására vonatkozó iratok azonban arra engednek következtetni, hogy a velenceiek elleni támadás sem került le a napirendről, azaz felmerülhetett akár egy kettős hadjárat lehetősége is. Az alábbiakban ezt a kérdést járom körül az oszmán hadvezetés szemszögéből az 1658. évi eseményekre és a hadjárat élelem-utánpótlásának megszervezésére vonatkozó dokumentumok segítségével.

Ami a velencei szálat illeti, ez a köztársaság és az oszmánok által 1645–1669 között Kréta szigetéért vívott háború szárazföldi, a dalmáciai hadszíntéren zajló eseményeihez kapcsolódik. Velence 1653–1654 között dominált a térségben, majd fő harci tevékenységét lassan áthelyezte a tengerre, és célul tűzte ki a Dardanellák feletti ellenőrzés megszerzését. Ennek eléréséhez legközelebb 1656 nyarán kerültek, amikor a velencei flotta parancsnoka, Barbaro Badoer révén elfoglalták Tenedosz és Limnosz szigetét, miután a Dardanelláknál egy tengeri csatában megsemmisítették az oszmán flottát, és gyakorlatilag blokád alá vették a szorost.

Ezen események következményeként 1656. szeptember közepén került Köprülü Mehmed pasa nagyvezíri pozícióba (1656–1661), aki kemény kézzel kezdte meg a birodalom helyzetének konszolidációját. Ennek első eredményeként sikerült elhárítani a közvetlen veszélyt, azaz a következő évben az újjáépített oszmán flotta visszaszerezte az említett két szigetet.

Az oszmánok e hadmozdulatok mellett a velenceiek tengertől való elvonásának szándékával 1657-ben a szárazföldön, Dalmáciában is katonai akciókra, várak elfoglalására készültek. Vállalkozásuk azonban a térségbeli tartományi erők szervezetlensége és rivalizálása miatt teljes kudarcba fulladt. A boszniai beglerbég, Szejdí Ahmed 1657 júniusában sikertelenül próbálta meg elfoglalni Spalatót, a Kotor ellen július végén indult és a skodrai szandzsákbég, Hiszim (Varlac) Mehmed vezette akció pedig a velenceiek által lefizetett és egyben személyes okokból Varlac bukását akaró hercegovinai szandzsákbég, Csengizáde Ali „machinációi” nyomán maradt eredménytelen.

A birodalom legnagyobb kiterjedése idején 1683-ban, IV. Mehmed uralkodása alatt

Mindeközben, 1657-ben az oszmánoknak Erdéllyel is problémái akadtak. A fejedelem, II. Rákóczi György (1648–1660) az év elején a svédek szövetségeseként a lengyel korona megszerzése céljából betört Lengyelországba. Rákóczi a katonai akcióhoz nem kért engedélyt Isztambulból, ezért a várható büntetés sem maradt el a Porta részéről. A krími tatárok az erdélyi sereg tekintélyes részét fogságba ejtették, Rákóczinak pedig távoznia kellett a hatalomból, novemberben pedig már új fejedelem, Rhédey Ferenc állt Erdély élén (1657–1658), azaz úgy tűnt, a probléma megoldódott. Így megkezdődhetett a következő évi szárazföldi hadjárat előkészítése a velenceiek ellen.

Az oszmánok 1658 elején az erdélyi eseményektől függetlenül egyértelműen a velenceiek ellen készülődtek, méghozzá az előző évi kudarc tanulságait levonva immár a központi katonai erőkkel. Ismételten szárazföldi támadást terveztek, de az eddigiek mellett Friuli felől is meg akarták lepni a köztársaságot. Ebből következően a Habsburg Monarchia területeit is igénybe akarták venni, így például Zrínyi Miklós horvát bán (1646–1664) birtokain is átvonultak volna, a tatárok pedig Kanizsa környékéről léptek volna a monarchia területére. Ez a megoldás egyébként már az előző évi dalmáciai vállalkozás tervezésekor is felmerült, de a Habsburgok akkor elzárkóztak a kérés teljesítése elől.

A velenceiek békekötésre törekedtek az oszmánokkal, akik ennek fejében Kandiát, Kis-Ázsia közelében található további szigeteket, Klissza várát és a háborús költségek megtérítését követelték. Ezek az ellenfél számára kevésbé akceptálható, súlyos igények arra utalnak, hogy a törökök mindenképpen háborúra készültek, a tavaszi napéjegyenlőség idejére, március 21-re Edirnébe parancsolták a ruméliai és az anatóliai erőket, ráadásul a közvélekedés szerint Boszniáig a szultán, IV. Mehmed (1648–1687) is a haderővel szándékozott menni.

II. Rákóczi György, Erdély fejedelme

Ennek a híresztelésnek az lehetett az alapja, hogy 1658. január 22-én megparancsolták az Edirne térségében fekvő kazáknak, hogy a szultán (és hadereje) számára a természetbeni élelemadót (szürszát) szolgáltassák be Edirne mezejére. A velenceiek február végére reagáltak a török feltételekre, de az álláspontok nem igazán közeledtek, Krétához mindkét fél ragaszkodott. Velence Kandiáról nem szándékozott lemondani, de évi 50 000 tallér adó fizetésére hajlandóságot mutatott, illetve ezen felül a szultánnak 200 000 tallért, majd két év múlva évenként 100 000 tallért ígért.

Hania és Réthimno erődei helyett Tinosz és Párosz szigeteit adták volna, ahogy Klissza helyett is más várost ajánlottak fel. Mindeközben, 1658. február-márciusban a törökök már hidakat kezdtek ácsolni a Szávára és a Drávára, Belgrádban pedig megkezdték az élelmiszer-utánpótlás előkészítését. A Belgrádtól északra eső terület kiszipolyozása miatt drágaság uralkodott a térségben, ennek ellenére az enyhe tél miatt úgy tűnt, hogy nem kell annyi fát, lisztet, állatoknak való takarmányt szállítani a környékre. Ekkor azt lehetett feltételezni, hogy a szultán vezette sereg elsődleges célja valamelyik velencei terület, leginkább Kotor vagy más dalmáciai erőd (Zára, Szebenikó, Klissza vagy Spalató) megtámadása lesz.

A törökök azonban a Friuli felől történő rajtaütésről sem mondtak le teljesen, ennek ügyében folyamatosan zaklatták a Habsburgok konstantinápolyi rezidensét, Simon Renigert, sőt ragaszkodva a magasabb szintű hivatalos megkereséshez, márciusban Bécsbe is követet küldtek. A Habsburgok a béke megsértésének tekintették a tervezett akciót, ami ráadásul az itáliai térségben rájuk nézve is háborús viszonyokat idézhetett volna elő.

Nem is akartak semmilyen „felfordulást”, mivel a Habsburg-ház német-római trónon maradását meggátolni igyekvő francia diplomácia machinációi miatt elhúzódó császárválasztás miatt nyugalomra volt szükségük. Végül 1658 áprilisára a Friuli felől történő akció lekerült a napirendről, a követnek a fennálló békére vonatkozó semleges válasszal kellett visszatérnie.

Köprülü Mehmed pasa nagyvezír március 25-én kitűzte zászlaját, ezzel az oszmánok a háborút hivatalosan is kihirdették. Március 29-én a kapudánpasa harminc gályával kihajózott, és további tíz hajót terveztek kiküldeni utána Tenedosz szigete felé, sőt Kandia ostromának folytatásán is gondolkodtak. Mindez azonban inkább a velenceiek figyelmének elterelésére szolgált, a kialakult helyzetből az következett, hogy a célpont Kotor vagy Dalmácia lesz.

1. A tervek – Velence ellen
2. A kivitelezés – Erdély ellen

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód

• Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
• A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
• „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
• Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
• Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
• Így került Erdély 100 éve a románokhoz
• Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
• Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
• Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai