Átverés volt az elásott Picasso-festmény híre
2018. november 20. 11:53 MTI
Álhír, hogy felbukkant egy hat éve ellopott Picasso-festmény: a kép megtalálását bejelentő holland írónő elmondása szerint „tréfa áldozata lett”. Egy belgiumi színházi produkció alkotói közölték, hogy ők csapták be a megtalálót és hamisítvány a Romániában talált, Picassónak tulajdonított festmény - közölte a holland NOS televízió.
Korábban
Az írónő vasárnap este azt mondta a tévében, hogy két belga filmrendező „performanszának” dőlt be gyanútlanul - idézte a The Guardian online kiadása. A News.ro hírügynökség vasárnapi jelentése szerint Mira Feticu román származású holland írónő szombaton Hollandia bukaresti nagykövetségére vitte be a Picassónak tulajdonított alkotást, a nagykövetség azonnal értesítette a román hatóságokat. Úgy vélték, a rotterdami műcsarnokból román műkincsrablók által 2012-ben ellopott hét nagy értékű festmény egyikéről, Picasso Harlequin-fej című alkotásáról van szó.
A festményt Feticu egy másik, meg nem nevezett holland állampolgárral együtt találta meg. Feticu 2015-ben a rotterdami műkincslopásból merített ihletet Tascha című regényének megírásához. Állítása szerint tíz nappal korábban névtelen román nyelvű levelet kapott, melyben a levélíró megjelölte az elásott műkincs helyét. A levélről azonnal értesítette azt a holland nyomozót, akivel együttműködött a regénye megírásakor. Ezután indult el egy holland állampolgárral a megjelölt helyre, ahol egy kő alá rejtve, műanyag fóliába becsomagolva találta meg a képet tartalmazó csomagot.
A News.ro hírügynökség képet is közölt az írónőről, amint kezében tartja a keretéből kivágott festményt és a reprodukciót, amely alapján azonosította a művet. A műalkotást a nagykövetség átadta a romániai szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészségnek (DIICOT). Az ügyészség vasárnap szűkszavú közleményben erősítette meg: Hollandia bukaresti nagykövetsége bejelentése alapján nyomozást indított az ügyben. A műalkotást hétfőn a Román Művészeti Múzeumba szállítják szakértői vizsgálatra.
A holland írónő azonban ezután kapott egy emailt a belgiumi Aversben múlt héten bemutatott Az igazi másolat című színházi produkció alkotóitól. Az előadás egy holland képhamisítóról szól, és az alkotók a valóság értékéről kívántak szólni.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Az emailben elmagyarázták az írónőnek, hogy a levél a True Copy (Az igazi másolat) elnevezésű projekt része volt, melyet Geert Jan Jansen megrögzött holland képhamisító ihletett. Jansen hamisítványai 1994-es lefüleléséig elárasztották Európa és a világ műgyűjteményeit.
A két belga rendező, Bart Baele és Yves Degryse weboldalukon közölték: a hamisított Picasso festményt október végén rejtették el a Tulcea megyei erdőben, és három romániai, valamint három hollandiai címre küldtek névtelen levelet, amelyekben megjelölték az elásott műkincs helyét, és várták a fejleményeket. A színházi alkotók bocsánatot kértek a hollandiai román írótól az átverés miatt, és felajánlották, hogy legyen része a produkciónak.
Mira Feticu a Digi 24 hírtelevíziónak nyilatkozva kijelentette: nincs oka szégyenkezni, mert jóhiszeműen, az értékmentés vágyától vezérelve járt el. A Mediafax hírügynökségnek adott nyilatkozatában kijelentette: megtörténhet, hogy az átverés során szerzett élményeit egy újabb regényben írja meg.
Román betörők 2012 októberében hatoltak be a rotterdami Műcsarnokba (Kunsthal), ahonnan hét nagy értékű festményt vágtak ki a képkeretből és vittek magukkal. A festmények - Picasso, Matisse, Monet és Gauguin alkotásai - csaknem 18 millió euróra (5,8 milliárd forintra) voltak biztosítva.
Az ügyben a DIICOT hat román állampolgár ellen emelt vádat. A két fővádlott beismerő vallomást tett. Őket 2017 februárjában a Bukaresti Táblabíróság jogerősen 6 év, valamint 5 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélte. A perben kétéves börtönbüntetést kapott a fővádlott anyja, aki előbb azt vallotta, hogy elégette a festményeket, később azonban visszavonta a vallomását. A festmények hollétéről a román nyomozóknak nem sikerült információkat szerezniük.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
![Múlt-kor magazin 2015/tavasz](/ih0Ax/label/.cut-640x400/635.jpg)
tavasz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor egy tulipánhagymáért luxuslakást lehetett venni
- Így lett Kassa csehszlovák város
- Tíz nagy győzelem a halál fölött
- A modern remetekirályság
- Így tanították Horthyt a 2. világháború után
- A kerti szajha
- Kolozsvár román megszállása
- Az újra megtalált munkásnő
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/062b595874e4bcb0b118980e80a294b2.jpg)