Szent Márk másfélezer éves, elrabolt portréját találta meg a „holland Indiana Jones”
2018. november 19. 11:41
Arthur Brand holland műkincsnyomozó Ciprusról ellopott, felbecsülhetetlen értékű 6. századi mozaik nyomára bukkant egy monacói lakásban, az alkotást pénteken átadta Ciprus hágai nagykövetségének.
Korábban
Szent Márk bizánci stílusú arcképét az 1970-es években lopták el a Lythrangomi faluban álló Panayia Kanakaria templomból - számolt be róla a BBC hírportálja vasárnap. A holland műkincsnyomozó majdnem két éven át kutatott a mozaik után Európa-szerte, végül a nyomok egy brit családhoz vezették, akik „jóhiszeműen vásárolták az alkotást több mint négy évtizede” - mondta el Brand az AFP hírügynökségnek.
„Megdöbbentek, amikor meghallották, hogy felbecsülhetetlen értékű alkotás van a birtokukban, melyet a török megszállás után csempésztek ki bűnözők Ciprusról” - tette hozzá a holland nyomozó, aki a mozaik megtalálását élete egyik legcsodálatosabb pillanatának nevezte.
Brandot akkor kezdték a műkincsek Indiana Jonesának nevezni, amikor 2015-ben rátalált Hitler lovaira, vagyis azokra a bronzból készült életnagyságú lószobrokra, amelyek egykor a náci diktátor berlini hivatala előtt álltak, majd a nyolcvanas évek végén eltűntek egy kelet-németországi szovjet laktanya területéről.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Már a föníciaiak előtt virágzó közösségek éltek Marokkóban 17:17
- Őskori kőkört fedeztek fel Skócia híres régészeti lelőhelyén 16:03
- Vita bontakozott ki Berlinben egy náci bunker sorsa miatt 13:03
- Ókori színházakban rendeznek opera- és balettfesztiválokat Törökországban 12:11
- 09:22
- 09:02
- 08:47
- Négyszáz éves festmény igazolt egy 21. századi tudományos felfedezést 07:23














