Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
2021. május 11. 13:44 Múlt-kor
Korábban
Eltűnés és felbukkanás
Csak 1944. december 24-én, nem sokkal a szovjet ostromgyűrű bezárulta előtt hagyta el Budapestet. Innen Berlinbe ment, és elrendelte az irodája alá tartozó iratok megsemmisítését. A háború vége Ausztriában érte, ahol biztonságban húzódott meg családjával.
A térségbe érkező amerikai csapatok őrizetbe vették, azonban egy ideig hamis papírokkal sikerült elkendőznie előlük valódi kilétét, majd megszökött a fogságból.
Újabb hamis iratokkal előbb egy erdészetnél szerzett állást, majd telket is bérelt Alsó-Szászországban, ahol 1950-ig élt.
Eichmann 1948-ban kezdte meg argentínai kivándorlásának előkészítését Alois Hudal osztrák katolikus püspök segítségével. 1950-ben megszerezte az utolsó engedélyeket is, a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alatt, Ricardo Klement néven jutott el a dél-amerikai országba.
Eleinte az északi Tucumán tartományban dolgozott, majd miután 1952-ben családját is sikerült kijuttatnia, együtt Buenos Airesbe költöztek. Több alacsony jövedelmű állás után a Mercedes-Benz helyi képviseleténél helyezkedett el, ahol idővel saját irodát vezetett.
Családjával saját házat épített, és jómódban éltek, a szintén náci emigráns Willem Sassen interjúsorozatot is készített vele, amelyet életrajzként kívántak később kiadni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap