Apró öröm Trianon után: Somoskő és Somoskőújfalu hazatérése
2022. február 15. 18:50 Csernus Szilveszter
Korábban
Trianon rugalmas határai?
A trianoni határok Népszövetségi Tanács általi módosítása 1924. február 15-én lépett hatályba: aznap írták alá a két állam kijelölt illetékesei az átadási iratokat.
A kormányzó és a kormány képviseletében jelen lévő dr. Sztranyavszky Sándor Nógrád- és Hont-vármegyei főispánt és a bevonuló zenész-bandériumokat üdvrivalgás fogadta.
Krepuska professzor elégedetten vendégelte meg a városba érkező félszáz prominens személyt. A somosi Krepuska-kastélyban vacsorázók ekkor örömükben egymillió koronás adományt bocsátottak a falu templomorgonájának felújítására.
Magyarország így 1924-ben néhány bazaltbánya használati jogával, 15 km²-nyi területtel és kétezer-ötszáz lélekkel gyarapodott, akiknek 97%-a volt magyar anyanyelvű.
Hosszas huzavona után mégiscsak bebizonyosodott, hogy a trianoni határok nem kőbe vésettek, amit nemcsak a nyugat-magyarországi visszacsatolások, hanem a Salgótarján környéki határrevízió sikeressége is megmutatott.
A közúti határátkelőhely, 1968 (Kép forrása: Fortepan / Magyar Rendőr)
De bármilyen örömöt is okozott a döntés, a húszas évek komor hangulatán ez mit sem változtatott. Talán ezért is merült feledésbe a nógrádi határrevízió, egészen a kilencvenes évekig.
A kompromisszum tehát azt jelentette, hogy Somoskő és Somoskőújfalu esetében az etnikai és a gazdasági érveket a magyar, míg a közlekedési és a katonai szempontokat továbbra is a csehszlovák fél javára érvényesítették. Ebből következően a környékbeli magaslatok – így a híres somoskői vár – maradtak a csehszlovák államnál.
Bár a várat a Rákóczi-szabadságharc utáni várrombolások során felgyújtották, viszonylag ép maradt. Annak ellenére, hogy alig 50 méter választja el a legközelebbi háztól, 1924 óta szögesdrót várta az arra sétálókat – csak egy 20 kilométeres kerülővel lehetett a faluból a legközelebbi határátkelőn át a várba felsétálni.
Az első bécsi döntés után a vár ismét Somoskő része lett, de 1947-ben, a „második Trianon” után megint a határon túlra került. Ekkorra szűnt meg végleg a Krepuska-bánya államközi jellege is.
Somoskő és Somoskőújfalu 1977-ben Salgótarjánhoz került. 1999-ben jelképes napon, a visszatérés 75. évfordulóján nyitotta meg a februári hidegben a szlovák és a magyar fél a somoskői várnál a határátkelőt, miközben a Somoskői Váralja Egyesület elsőként emlékezett meg az addig elfeledett eseményről.
A vasúti határátkelő 1981-ben (Kép forrása: Fortepan / Urbán Tamás)
Így közel hét évtized után a közeli utcák lakói bár útlevéllel a kezükben, de már kerülő nélkül látogathatták a magaslatot.
Salgótarján és a 2006-tól ismét önálló Somoskőújfalu már több mint egy évtizede ünnepli február 15-ét. Az európai integrációs folyamat pedig megoldani látszik a somoskői vár problémáját is. Mióta Magyarország és Szlovákia csatlakozott az Európai Unióhoz, majd a Schengeni Egyezményhez, a határt ma már csak egy tábla jelzi.
A faluban ma népszerű túraútvonal vezet – immár megálló nélkül – a várhoz és parkosított dombjához, ahol magyarul köszönnek az utazóra a jegyszedőpult mögül. A közeli Sátorosbánya (szlovákul: Šiatorská Bukovinka) – ahova a vár ma jogilag tartozik – pedig uniós forrásokból igyekszik a turizmus számára vonzóbbá tenni a 13. századi erődítményt.
Somoskőújfalun 1924. február 15-re emlékezve emelték a „Hazatérés Emlékművét”, míg Krepuska Gézának ugyanott általános iskola viseli a nevét, a településen pedig emlékművel tisztelegnek a fül-orr-gégész tudós előtt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap