Amputált karú csontvázra bukkantak Szarvas határában
2016. január 4. 10:45
Kilenc 7 ezer éves sírt, valamint több avar temetkezési helyet is feltártak a Tessedik Sámuel Múzeum munkatársai a Szent István Egyetem szarvasi karának kezelésében lévő, a Holt-Körös partján, a Szarvasi Arborétum szomszédságában fekvő területen felépítendő öntözőcsatorna kiépítésének megkezdése előtt végzett megelőző feltáráson – számolt be róla a beol.hu.
Korábban
Gulyás András régész elmondta, 420 méter hosszú nyomvonalat tártak fel, melynek során több korszak emlékei kerültek a felszínre. „Kilenc, 7 ezer éves sírt tártunk fel. Ezek a késő újkőkorba helyezhetők. Ugyanebből a korszakból került elő egy házrészlet, valamint egy leégett ház oldalfala, az alatta összeroskadt kerámiákkal. Volt egy korábbi, 7500 éves ház részlete is, valamint egy ugyanebből az időszakból származó széles és mély árok” – foglalta össze a legfontosabb tudnivalókat a kutató.
A régészek emellett hat avar sírt is feltártak a munka során. „Háromban mellékletekkel együtt temették el a holtakat. Két avar női sírban találtunk aranyból készült pénzutánzatokat, valamint az egyikben egy kis medált a fej alatt. Egy férfinál a csontok rendkívüli jó állapota zömök, erős harcosra engednek következtetni. Több sírban lószerszámokat is eltemettek a halottak mellé. Érdekes volt egy ismeretlen korszakba tartozó sír. Sajnos, melléklete nem volt, ezért nem tudtuk pontosabban meghatározni. Annyi bizonyos: az illető bal karja a könyök alatt amputálva volt” – tette hozzá a szakértő. A feltárt leletek a szarvasi Tessedik Sámuel múzeumba kerültek. A leletanyag megtisztítása és feldolgozása után számíthatunk egy kiállításra is a közeljövőben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát 20:20
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap