2021. ősz különszám: Sorsok, Legendák, Küzdelmek
ITT támogathatsz bennünket

Amikor a francia király a nép szeme láttára vágta földhöz VIII. Henriket

2021. július 2. 13:02 Múlt-kor

Fesztiválszerű királyi torna

A helyszín a beszámolók szerint az 1520 júniusában az ekkor még az angol koronához tartozó Calais közelében tartott, a történelembe „az Aranyszövet Mezeje” néven bevonult királyi torna volt, amelynek akár 12 000 résztvevője is lehetett. A hatalmas rendezvényen szökőkutakból folyt a bor, várak és más épületek díszletszerű másolatait építették fel, és az emberek aranyozott selyemsátrak gyűrűjében szórakozhattak.

A költséges rendezvény célja a VIII. Henrik és francia kollégája, I. Ferenc közti jó viszony megszilárdítása volt. Mindkét uralkodónak érdekében állt az addig meglehetősen rendszeres angol–francia háborúk elkerülése a továbbiakban, hogy hatékony szövetségre léphessenek V. Károly német-római császár, egyben spanyol király ellen. A 17. század elején alkotó William Shakespeare elég jelentős eseménynek tartotta a két király találkozását ahhoz, hogy azt tegye VIII. Henrik című színdarabja nyitójelenetévé.

A torna több napi dárdaöklelést, íjászatot, birkózást és egyéb, a korabeli arisztokrácia által kedvelt sportokat foglalt magában, esténként pedig nagy mulatságok zajlottak sok étellel és itallal. Az eseményekben részt vett mindkét uralkodó, bár rendszerint nem egymás ellen. A történet szerint azonban egy alkalommal a rendkívül lelkes és talán nem teljesen józan Henrik így szólt Ferenchez: „Testvér! Birkózzunk!” Az angol király 28, a francia 25 éves volt ekkor.

A viadal nem úgy zajlott, ahogyan azt Henrik elképzelte. Glenn Richardson történész Az Aranyszövet Mezeje című 2014-es könyvében így írja le: „Rövid ideig dulakodtak, mígnem Ferenc eldobta az angolt egy „tour de Bretayne”-nak nevezett mozdulattal, egyfajta gyorsan végrehajtott csípődobással. A bretonokat tartották egész Franciaország legkiválóbb birkózóinak, és Henrik úgy látszik, nem vette tudomásul, hogy Ferenc – Bretagne hercegeként – milyen jól ismeri technikáikat.”

Miután felkelt a földről, írja Richardson, „Henrik úgy tűnik, valamelyest meg tudta őrizni méltóságát, de bizonyára igen kínos pillanat lehetett egy olyan férfi számára, aki ennyire biztos volt saját erejében és ügyességében.” A beszámolók szerint Henrik és Ferenc ezután együtt lakomáztak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2021. ősz: A Kádár-korszak kétarcúsága
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
A 18 éves Henrik 1509-benVIII. Henrik lovagi tornán vesz részt első felesége, Aragóniai Katalin tiszteletéreHenrik találkozása X. Leó pápával és V. Károllyal, 1520 körülAz Aranyszövet Mezeje egy ismeretlen korabeli festő ábrázolásábanI. Ferenc 1530 körül
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár